
- Kapcsolódó oldalak
- > Orbán Viktor oldala
A nyugdíjrendszer átalakításának egyetlen, világos és érthető oka van: az államadósság - húzta alá a kormányfő. Az a kísérlet, amellyel átalakították a magyar nyugdíjrendszert azt eredményezte, hogy az ország a feje búbjáig eladósodott. Óriási összegeket kellett átutalni a magánnyugdíjpénztárakba, a gazdaság nem termelt ezzel arányos bevételt, ebből kifolyólag a mindenkori vezetés óriási hiteleket vett fel. Ez a hitel pedig adóssághegy formájában nyomaszt minket, és szinte lehetetlenné teszi az életünket - fejtette ki a politikus. A kormányfő felhívta a figyelmet, ha ez így menet volna tovább, akkor maga alá temette volna az egész gazdaságot, gyerekeink jövőjét, a mi jelenünket, és a már nyugdíjban levők nyugdíját is. Be kellett avatkozni, meg kellett ezt akadályozni - jegyezte meg Orbán Viktor.
A kormányfő beszélt az állami nyugdíjrendszerbe való visszalépésről is. Elmondta: aki visszalép a magánnyugdíjpénztári rendszerből és eddig vesztesége volt, ezt a veszteséget az állam kompenzálja. Akiknek hozamuk van - sajnos ők vannak kevesebben - ők, ha január 31-ig visszalépnek, akkor ezt a hozamot adómentesen kivehetik - tette hozzá. Megerősítette: aki visszalép az állami rendszerbe, annak továbbra is lesz egyéni számlája. Arra hívta fel ugyanakkor a figyelmet, hogy az egyéni számlavezetés csak a nyugdíjrendszerben jelent garanciát, a magánnyugdíjrendszerben nem. Az állami nyugdíjrendszerben az egyéni számlavezetés biztonságot, garanciát jelent, és nyomon követhetőek a befizetések - fogalmazott a Orbán Viktor.
A miniszterelnök megerősítette azt is, hogy nem lesz semmiféle nyugdíjadó, illetve folyó kiadásokat nyugdíjbefizetésekből a jövőben sem finanszíroz a kormány.
"A nyugdíjasok hozzájutnak a nyugdíjukhoz, a nyugdíj előtt állók számíthatnak a nyugdíjrendszerre, és a fiatalok előtt pedig kiszámítható, világos pálya áll majd, időskoruk biztonsága garantálva lesz. Bízzanak a kormányban, bízzanak a Parlament döntésében! Ennek a gazdaságpolitikának eredményeképpen Magyarország le tudja rúgni magáról az államadósságot, és mindannyian könnyebben lélegzünk, könnyebben élünk majd" - zárta videóüzenetét Orbán Viktor.
- ajánlatunk
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- Egyre több a rendőr
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Nem csak az eper
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Heller, a hazug
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















