
A Tisza országhatár és Vásárosnamény közötti szakaszán a hideg időjárás hatására gyors apadás indult meg, a Magosliget és Tiszakóród közötti bal parti gátaknál már a készültség is megszűnhetett - mondta Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője. Hozzátette: a 2001-es árvíz idején mért maximumhoz, a 934 centiméterhez közeli nagy víztömeg Lónya és Záhony irányába tart, s a gátaknál továbbra is harmadfokú a készültség.
Az árvízvédelmi osztag a Vásárosnamény alatti folyószakaszon is fokozott figyelemmel követi az ár vonulását. Bodnár Gáspár tájékoztatása szerint a vásárosnaményi 904 centiméteres tetőzési színt az eddig mért negyedik legnagyobb vízállás volt. Előtte, Tivadarnál pedig a harmadik legnagyobb vízszinttel tetőzött a folyó, 890 centiméteren.
Az igazgató kiemelte: Vásárosnamény alatt még igen jelentős áradás várható, mivel a Tisza a beregi kisváros közelében fogadja be a torkolló, szintén harmadfokú készenlétet indokoló magasságon áradó Szamos és Kraszna vízét. A lejjebb betorkolló Túron pedig másodfokú szintet ért el az árhullám. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében jelenleg 186 kilométeres gátrészen harmadfokú, 275 kilométeren pedig másodfokú az árvízvédelmi készültség a töltések mentén. A belvíz miatt árad a Lónyay-főcsatorna is, amelynél ugyancsak másodfokú a védelmi készenlét.
Bodnár Gáspár szólt arról is, hogy egyre több árvízi jelenség ellen kell beavatkozni a védekezésben résztvevőknek. Ideiglenes védművek építésével erősítik a töltésrészeket, valamint segítik az önkormányzati feladatok ellátását is. Így elvégezték a kismadai nyári gát magasítását, fóliaterítéses hullámverés elleni védelmét. Aranyosapáti és Kisvarsány települések úgynevezett ófalui részein pedig több száz lakos ingatlanjának védelmében tettek óvintézkedéseket, az árvízvédelmi osztag tagjainak közreműködésével.
- ajánlatunk
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- Egyre több a rendőr
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Nem csak az eper
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Heller, a hazug
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















