
Az egykori szovjet tagállamok, Észtország, Lettország és Litvánia megvédését célzó tervek elkészítéséről titokban határoztak az idén a NATO főhadiszállásán az Egyesült Államok és Németország sürgetésére, véget vetve ezzel az észak-atlanti szövetség olyan szempontú megosztottságának, hogy miképpen tekintsenek Oroszországra - írta a The Guardian, amely naponta új, a WikiLeaks által megszerzett több mint negyedmillió amerikai diplomáciai sürgönyökből válogatva szellőzteti meg a bizalmas információkat.
A brit lap azt írja, hogy a Varsóval folytatott tárgyalásokon Washington felajánlotta, hogy a Gdansk és Gdynia balti-tengeri kikötőkbe telepítendő különleges haditengerészeti erőkkel megerősíti Lengyelország biztonságát Oroszországgal szemben, továbbá F-16-os gépeket vezényel az országba, valamint C-130 Hercules típusú szállító repülőgépek ingáznának a németországi amerikai támaszpontok és Lengyelország között.
A The Guardian szerint a NATO-vezetők a novemberi lisszaboni csúcstalálkozón csendben jóváhagyták az új, Kelet-Európa sebezhető pontjainak védelméről szóló stratégiát.
Tehetetlen magyar katonák Afganisztánban
A The New Zealand Herald című, Aucklandben kiadott napilap internetes oldalán az olvasható, hogy a Wikileaks portál által kiszivárogtatott amerikai diplomáciai táviratok egyike szerint új-zélandi csapatok voltak kénytelenek beavatkozni a tehetetlen magyar katonák helyett Afganisztánban.
A helyi idő szerint kedd reggel megjelent cikkben egy, Karl Eikenberry, az Egyesült Államok amerikai nagykövete által írt táviratot említenek, amelyben a diplomata beszámolt arról, hogy Baglán tartományban fokozódik az erőszak, drogproblémák és hatalmi harcok vannak.
A sürgöny szerint az itt állomásozó magyar tartományi újjáépítő csapat (PRT) keveset tesz azért, hogy leküzdje a nehézségeket a térségben. Egy alkalommal, a felkelők által teremtett vészhelyzet felszámolása érdekében a szomszédos Bamján tartományban állomásozó új-zélandiak csapatoknak át kellett lépniük a tartományi határt.
"A magyar PRT nem sokat foglalkozik ezekkel a problémákkal. Nincs engedélyük fegyverhasználatra, kivéve az önvédelmet, alig tesznek annál többet, mint járőröznek a főutakon, és nem vállalkoznak kábítószer-ellenes tevékenységre. Miután két magyar tűzszerészt megöltek szolgálatteljesítés közben, Budapest nem küldött több tűzszerészt" - írta az amerikai nagykövet.
"Amikor Bamján tartomány északkeleti részén a biztonsági helyzetet Baglánból származó gonosztevők fenyegették, az új-zélandiaknak kellett átmenniük Baglánba, hogy kezeljék a problémát" - áll a sürgönyben.
Eikenberry utalt arra, hogy bár Baglánban még mindig nem jellemzőek a közvetlen támadások, bűnözők kapcsolatot teremtettek a tálibokkal, és a helyiek maguk szegődnek el zsoldosnak a tálib lázadókhoz. Ennek ellenére a magyar erők arra összpontosítanak, hogy "sértetlenül térjenek haza", miután elvégezték a kis léptékű fejlesztési munkából a rájuk eső rövid feladatokat - írta az amerikai nagykövet.
Őrizetbe vették Assange-ot
Közben a WikiLeaks alapító, akinek már svájci bankszámláját is befagyasztották, beleegyezett abba, hogy találkozzon a brit rendőrséggel, ezt Julian Assange ügyvédje jelentette be tegnap. Azóta már be is jelentették, hogy Londonban egy svéd nemzetközi elfogatóparancs alapján őrizetbe vették a hackert, és még kedden megjelenik a bíróság előtt.
A svéd hatóságok nemi erőszakkal és szexuális zaklatás elkövetésével gyanúsítják a titkos és bizalmas iratok százezreit kiszivárogtató 39 éves férfit.
Assange állítólag azt szeretné, hogy óvadék ellenében azonnal helyezzék szabadlábra. Az utóbbi napokban 100-200 ezer font közötti összeget gyűjtött össze barátaitól és híveitől, hogy ki tudja fizetni az óvadékot.
A kiadatási kérelem elbírálására huszonnyolc napja van a bíróságnak. A védelem a kérelem elutasítását fogja követelni, arra hivatkozva, hogy a svéd hatóságok kiadhatják az Egyesült Államoknak Assange-ot. Az amerikai igazságügyi hatóságok a kémkedésről szóló, 1917-es törvény alapján indítottak eljárást az újságíró ellen, ami azt jelenti, hogy akár halálbüntetést is kiszabhatnak rá, miként az 1950-es évek elején a Rosenberg házaspárra.
Az európai országok nem adnak ki gyanúsítottakat olyan államoknak, ahol a halálbüntetést nem törölték el. Assange ügyvédje éppen erre a körülményre alapozhatja taktikáját.
- ajánlatunk
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- Egyre több a rendőr
- Felfedezés: fogyaszt a szőlő
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Nem csak az eper
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Heller, a hazug
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















