
Lázár János szólt arról is, hogy mindkét frakció támogatja az úgynevezett salátatörvényt, amely a büdzsé megalapozásáról szól, és támogatni fogják a 2011. évi költségvetési törvényjavaslatot is. A politikus kiemelte: a nyolcéves szocialista kormányzás után először döntöttek úgy kormánypárti képviselőcsoportok, hogy áttekintik az ellenzék által a salátatörvényhez benyújtott módosító indítványokat, és azok közül jónéhány jobbikosat és LMP-set támogatni fognak.
Közölte, olyan módosító indítványokat támogatnak majd, amelyek a Jobbik és az LMP politikai programjában "karizmatikusak". Az LMP esetében példaként említette a környezetvédelmet, valamint a bábszínházak, a kortárs táncművészet és az alternatív színházak támogatását. A Jobbiknál kiemelte a várpalotai Trianon Múzeum, valamint határon túli magyar szervezetek, oktatási intézmények és tanulói ösztöndíjak támogatását.
Az MSZP nem tett olyan javaslatot, amely az értékelhetőség szintjét megütötte volna - mondta Lázár János.
A frakcióvezető kérdésre közölte, a frakcióülésen nem került szóba az, hogy a Moody's leminősítette Magyarországot.
Lázár János azon törvényjavaslatával kapcsolatban, amelyben kezdeményezte a közjogi méltóságok 13. havi juttatásának eltörlését, kifejtette: még hétfőn lefolytatja a Ház az indítvány általános, valamint részletes vitáját, és dönteni is fognak róla. A javaslatot a Fidesz-frakció támogatja. A politikus kérdésre hozzátette, a bíróságok és az Állami Számvevőszék juttatásai más elbírálás alá esnek. Véleménye szerint ugyanis a számvevőszéknél olyan teljesítményorientált munka zajlik, amely mindenképpen érdemes az elismerésre, és ezt gondolja a bírákat érintően is.
Arra a kérdésre, hogy szerinte Polt Péter várható megválasztása legfőbb ügyésszé "növeli-e annak az esélyét, hogy Gyurcsány Ferencet vasban vigyék el a tömlöcbe", Lázár János úgy válaszolt: ezt a kérdést nem tudja megválaszolni, mert nem a Magyar Köztársaság bírája. Az igazságszolgáltatás fog ebben a kérdésben állást foglalni - fűzte hozzá.
Az MTI felvetésére, miszerint Kövér László házelnök az InfoRádiónak adott interjúban egyebek mellett arról beszélt, hogy a képviselők tehermentesítése érdekében - nem csökkentve az ellenzék napirend előtti felszólalási, kérdésfeltevési lehetőségeit - kéthetes ülésezési rendben lennének határozathozatalok, a frakcióvezető úgy reagált: minden elképzelés megvitatására nyitottak. Az álláspontjuk egy dologban következetes és megváltoztathatatlan: az ellenzéki jogoknak az Országgyűlésben minden héten érvényesülniük kell - hangsúlyozta.
Az említett interjúban a házelnök arról is nyilatkozott: szeretné elérni, hogy a politikusoknak a parlamentben csak akkor kelljen nyilatkozniuk bárkinek, ha arra felkészültek, és vállalják a beszélgetést. Ezzel kapcsolatban Lázár János azt mondta: a házelnöknek a Ház vezetésére és működtetésére vonatkozó szavait és tetteit mindig tiszteletben tartotta, és tiszteletben is fogja tartani. Megjegyezte: "bármikor állok a sajtómunkások rendelkezésére".
- ajánlatunk
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- Egyre több a rendőr
- Felfedezés: fogyaszt a szőlő
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Nem csak az eper
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Heller, a hazug
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















