Megalakult a Tőkés-párt
Erdélyi magyar néppárt létrehozásáról döntött az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szombaton Székelyudvarhelyen tartott országos küldöttgyűlése.
2010. december 5. 12:44

Az autonomista elveket valló új politikai szervezet, az Erdélyi Magyar Néppárt megalapításáról szóló előterjesztést 221 küldött támogatta, ellenszavazat nem volt, nyolcan tartózkodtak.

A küldöttek szinte egyhangúlag, csupán néhány tartózkodás mellett egy évvel meghosszabbították az EMNT 15 tagú elnökségének mandátumát, az elnöki tisztséget a továbbiakban is Tőkés László, az ügyvezető elnöki posztot pedig Toró T. Tibor tölti be.

Az elmúlt hónapokban már a "levegőben volt" egy új romániai magyar párt megalakításának a lehetősége, amely a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) mellett a harmadik lenne. A közbeszédben úgy jelent meg ez az értesülés, hogy maga az EMNT alakulna át párttá, amely tulajdonképpen amolyan Tőkés-párt lenne. A szervezet elnöke, akárcsak Toró T. Tibor ugyanakkor számos korábbi nyilatkozatában cáfolta ezt. Hangsúlyozták: az EMNT nem akar párttá alakulni, civil mozgalomként kell folytatnia tevékenységét.

Toró legutóbbi lapinterjújában azt is jelezte: egyelőre még nem kristályosodott ki, milyen formában szülessen meg az új párt, az EMNT mindenesetre erkölcsi és logisztikai támogatását adja majd.

MTI
megmondó
A jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó