
Modern, innovatív elektronikai termékek, érintőképernyők, fénypanelek, napelemek, valamint néhány éven belül digitális nanoáramkörök alapanyagként válhat széles körben alkalmazottá a grafén. Ennek a világon egyedülálló anyagnak, a mindössze egyetlen atom vastag grafitrétegnek az atomi pontosságú megmunkáláshoz került közelebb a tudomány az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet (MTA MFA) kutatójának felfedezésével.
Egy általa kidolgozott módszerrel ugyanis cikk-cakk élű, hibátlan grafén alakzat állítható elő, ami jelentős előrelépést jelenthet a lassan fizikai korlátaihoz érkező szilícium mikroelektronikában való helyettesítésében. A november végén Junior Prima Díjban részesült Nemes-Incze Péter, felfedezésével a nemrégiben létrejött Közös Koreai-Magyar Nanotudományok Laboratórium megalapításához is hozzájárult.
A szilícium-alapú mikroelektronika méretcsökkentése optimista felmérések szerint még maximum tíz évig tud előrehaladni. Addigra a tranzisztorok mérete ugyanis olyan kicsire zsugorodik, hogy a bennük fellépő fizikai hatások is megváltoznak. A hagyományos módszerrel bizonyos méretek alá a fizika alaptörvényei miatt nem lehet lemenni, a grafén felfedezése azonban új reményt adott a kutatóknak. A digitális áramkörök alapját képző szilícium helyettesítésére jelenleg ez az anyag látszik a legesélyesebbnek, de a nanoelektronikában való alkalmazhatóságához előbb meg kell oldani a mindössze egyetlen atomnyi vastagságú lemez precíziós megmunkálását.
Ezért is számított nagy jelentőségnek az MTA MFA Nanoszerkezetek Osztályán dolgozó doktorandusz, Nemes-Incze Péter grafénkutatás terén elért eredménye, amely szigetelő felületeken, grafén nanoszerkezetek előállításában egyedülállóan jól kontrollált eljárást jelent. A módszer különleges jelentőségét az adja, hogy a kialakított grafén élek nem csak kristálytanilag meghatározott irányításúak (ún. cikk-cakk élek), de atomilag közel hibátlanok.
„A grafén természetesen nem kifejezetten magyar találmány, de ezen a területen elismert eredményeink jól mutatják, hogy a világ fejlesztéseihez hazánk is jelentős mértékben képes hozzájárulni. Világszínvonalú módszereink talán közrejátszhatnak a fiatalok mérnöki- és természettudományos érdeklődésének felkeltésében is. Csak a megfelelően képzett szakembergárda jelentheti ugyanis az alapját annak, hogy nagy hozzáadott értéket adó K+F vállalatok települjenek az országba.”– mutatott rá a fejlesztés fontosságára Bársony István, az MTA MFA igazgatója, aki Pálinkás Józseffel és Gyulai Józseffel együtt jelölte Nemes-Incze Pétert díjazásra.
Kilenc kutatótársával egy időben a „magyar tudomány” kategóriában Junior Prima Díjban részesítették a fiatal fizikust, aki eredményeivel már a Közös Koreai-Magyar Nanotudományok Laboratórium megalapításához is hozzájárult. Kutatási témájának jelentőségét az is aláhúzza, hogy idén a Fizikai Nobel-díjat a grafén 2004-es felfedezéséért ítélték oda.
- ajánlatunk
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- Egyre több a rendőr
- Felfedezés: fogyaszt a szőlő
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Nem csak az eper
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Heller, a hazug
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















