Magánnyugdíjpénztár
A kormány ellopja az emberek pénzét. A kormány tolvaj. A kormány egyébként is hülye, koncepciótlan, nem egyeztet, és ráadásul diktatórikus, tönkretesz mindent, estébé.
2010. november 30. 15:44

Hát ez érdekes. Van ugyanis ezekkel az állításokkal némi probléma. Hosszú ideje figyelem a magyar sajtót, publicistákat, „opinion leader”-eket és egy dolog feltűnik. Az elmúlt 20 évben görögtek a problémák előttünk, egyre jobban, mint sok kis hóember, aztán utána lett belőle sok nagy lavina. De azok a hóemberek is valahonnan jöttek. A nagy hitelfelvételi korszak is gyakorlatilag ezért következett be, a problémagörgetők üldögéltek, majd ezek után egész egyszerűen nem tettek semmit. Ekkor jött be a jól hangzó „reform” szó a köztudatba, ami voltaképpen azt jelentette, hogy az alapokon nem változtatunk, ellenben a nemzetközi szervek nyomására valahol, rendszerint a legrosszabb érdekérvényesítőkön csattant az ostor.

Reform volt mindenütt. Reformáltunk ezerrel, Grósz elvtárs vezetésével, aki alapvetően a fehérterrorral volt elfoglalva, igen hiteles volt tehát az, hogy reformál. Aztán hozta táskában a lóvét, jó dojcsmárkában. És továbbra sem történt semmi.

Miután maga a rendszer volt a hibás, ezek a szépségtapaszok, flastromok nem voltak elegendőek. A komcsi rendszer tehát kimúlt. Jött az első rendszerváltó kormány, a maga tréfás esetlenségével és egyéb problémáival és máris zúdult rá az iszonyú kritika. De milyen kritika is zúdult rá?

Egyrészt az amatőrizmus „történészkormány”, másrészt a stílus „horthysták”. Mi volt ennek a kritikának az oka?

Az amatőrizmus, amivel a kormányt vádolták a „szakértők” részéről érkezett, jelesül a szocialista frakció és a szabaddemokrata frakció volt „szakértő”. Az előbbi olyan jól szakértett a megelőző negyven évben, hogy az közhelyes, az utóbbi pedig később mutatta be gondolatainak helytállóságát.

A felső közigazgatásban dolgozó szakértők, bár legtöbbször a két előbbi szakértői bázishoz kötődtek, szintén nagy gondolatokat bírtak megfogalmazni. Főleg kritikákat.

Egy dolog nem tűnt fel senkinek: lényegében az összes alsóbb szerv vezetője ugyanaz maradt. Az alattuk dolgozó közigazgatási szervek vezetői nagyrészt ugyanazok maradtak. Ezt segítendő ugyanazok maradtak az OHSZ-ek a dekoncentrált szervek vezetői is nagyrészt. Emellett a titkosszolgálatok is nagyrészt érintetlenek maradtak. Ezt nagyban elősegítették az „elveszett” iratok.

Ezek után a sajtó, amelyet kiszerveztek egyszer, majd utána villámgyorsan ellopták még egyszer hihetetlen támadásba lendült. Jött a taxissztrájk, ütötték verték a kormányt, ahol érték.

Az első, amúgy elég naív jobboldali demokratikus kormány meg is bukott. A közbeszédben folyamatosan a nagy átalakítás problematikája napirenden tartott, egyértelmű cél. Azóta is.

A reform, vagy változás, vagy átalakítás szó, igény vagy gondolat már százezerszer elhangzott. És mindig, mint pozitív, elősegítendő kontextusban értették. A baloldalnak ez ugyanolyan tendencia, és kulcsszó volt, mint a megszorítás. És valahogy, amikor van egy politikai erő, amelyik csinálja is, akkor egyszer csak a baloldalnak rosszá válik. Antidemokratikussá. Szakmaiatlanná. Kidolgozatlanná.

Na ezért minden bumfordisága ellenére hiteles.

-csett -
megmondó
A jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó