
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter egy októberi sajtóbeszélgetésen azt mondta, a magyar kormány egy csomagban akar megállapodni az orosz vezetéssel a kétoldalú együttműködés kérdéseiről, és ha jól haladnak a tárgyalások, ennek lezárását jelentheti novemberben egy miniszterelnöki találkozó. A tárcavezető akkor kifejtette, hogy a csomagról folyó egyeztetéseken szó van az energiapolitikáról, a Malévről, a későbbi metróépítkezésbe való esetleges orosz bekapcsolódásról, a mezőgazdasági együttműködésről, kutatói ösztöndíjakról, a széles nyomtávú vasúti pálya meghosszabbításáról.
A Mollal kapcsolatban a napokban Vlagyimir Putyin arról beszélt, hogy az uniós szabályozás megsértésének tekinti, hogy az orosz Szurgutnyeftyegaz nem gyakorolhatja tulajdonosi jogait a magyar cégben, noha 21,2 százalékos részvénycsomaggal rendelkezik. Az Interfax orosz hírügynökség november 26-i jelentése szerint Putyin a legnagyobb német vállalatok vezetőivel tartott találkozón kijelentette: "A legnagyobb kőolajtermelő magánvállalatunk, a Szurgutnyeftyegaz megvette a magyar Mol 20 százalékát. Mindent elkövetnek, hogy képviselőit kiszorítsák, ne engedjék be őket a társaság vezető testületeibe, és ez megszeg minden törvényt és szabályt". A Szurgutnyeftyegaz 2009 tavaszán vette meg az osztrák OMV-től a Mol 21,2 százalékos pakettjét 1,4 milliárd euróért, amit a Mol barátságtalan lépésnek tekintett.
Jó ideje szárnyra kapott a hír, hogy a magyar állam megvásárolná a pakettet, s ezt ugyan magyar részről hivatalosan többször cáfolták, a kérdés a jelek szerint terítéken van. Fellegi Tamás egy televíziós interjúban elmondta: a magyar állam kifejezte az orosz és más kormányoknak, nem érdekelt abban, hogy olyan stratégiai jellegű magyar vállalatban, mint a Mol, meghatározó külföldi tulajdon jöjjön létre. A miniszter múlt heti moszkvai tárgyalásain is szó volt a kérdésről. Az orosz fél azonban a jelek szerint nem hajlik az eladásra, és november elején Igor Szecsin, az energetikáért felelős orosz miniszterelnök-helyettes az Európai Unió közbenjárását kérte a részvénycsomag körüli helyzet megoldásához, ahhoz, hogy a Szurgut élhessen tulajdonosi jogaival.
Orbán Viktor november közepén Párizsban, a Nemzetközi Kapcsolatok Francia Intézetében tartott előadásában közölte, hogy november 30-án találkozik Vlagyimir Putyinnal. A magyar miniszterelnök akkor úgy vélekedett, nincs messze az EU és Oroszország közti történelmi kiegyezés pillanata. Néhány nappal később a NATO-Oroszország Tanács ülése előtt adott nyilatkozatában, Lisszabonban úgy fogalmazott: "a nyugati világ és Oroszország között egy nagy történelmi szövetség kialakulásának a napjait éljük".
Orbán Viktor legutóbb 2009. november 21-én a Fidesz elnökeként folytatott megbeszélést Vlagyimir Putyinnal az Egységes Oroszország Párt szentpétervári kongresszusán. A pártelnök később azt mondta, az orosz-magyar kapcsolatok rendezéséért ment Szentpétervárra. Akkor azt hangsúlyozta: ideje, hogy XXI. századi kapcsolatrendszerré formáljuk az eddigi orosz-magyar kapcsolatokat.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos múlt szerdán Moszkvában tárgyalt, és partnereivel megállapította, hogy a két ország közötti nyitott kérdések közül többen várhatóan döntés születik majd Orbán Viktor magyar kormányfő moszkvai látogatásán, másokban pedig akkor szabják majd meg a felek a további irányt.
A miniszter Igor Szecsin energetikai kérdésekben illetékes miniszterelnök-helyettessel és Viktor Zubkov kormányfő-helyettessel, a Magyar-orosz Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság orosz társelnökével megállapodott, hogy folyamatossá teszik ezekben a kérdésekben a magas szakértői szintű egyeztetéseket, és hogy jövő év első negyedében Oroszországban tanácskozik a Magyar-orosz Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság.
A megvitatott területek között Fellegi Tamás az energetika, a közlekedés és a mezőgazdaság kérdéseit említette. Az energetikai tematikából kiemelte az atomenergetikát, a Szurgutnyeftyegaz tulajdonában lévő 21,2 százalékos Mol Nyrt. részvénycsomag, a hosszú távú energiaszállítás, a gáztározók és az olajipari együttműködés kérdéskörét. A közlekedés területéről a Malévval kapcsolatos kérdéseket emelte ki, de konkrétumokba nem bocsátkozott.
- ajánlatunk
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- Egyre több a rendőr
- Felfedezés: fogyaszt a szőlő
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Nem csak az eper
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Heller, a hazug
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















