
A Nemzeti Együttműködés Kormánya átfogó szociális intézkedési tervet vezet be, melynek köszönhetően jelentősen nő az emberek szociális biztonsága. Az intézkedési csomag legfontosabb elemei között említhetjük az újra három évre emelt gyest, a 3,8 százalékkal emelkedő nyugdíjakat, az átlagosan 1000 forinttal emelkedő ápolási díjat, illetve azt, hogy az emberek kétharmada számára nem nő a gáz ára.
Újra három év lesz a gyermekgondozási segély, azaz a gyes – jelentette be Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Ez a hosszabbítás visszamenőleg is érvényes lesz, tehát azokra is vonatkozik, akik most gyesen vannak. Nekik a jelenlegi szabályozás kétéves gyest enged meg. A kormány visszaállítja azt a gyakorlatot, hogy ha egy édesanya visszamegy dolgozni, akkor csak a részmunkaidős, négyórás munkaidő mellett kapja meg a gyest, a nyolcórás munkaidő mellett már nem.
Január 1-jétől 3,8 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, miközben a tervezett infláció 3,4 százalékos lesz. Ez a növekedés egyaránt vonatkozik a normál öregségi és az özvegyi nyugdíjakra, az árvaellátásra és a baleseti járadékra. Mindez körülbelül 2.650.000 nyugdíjast érint. Azok, akik nem idén mentek nyugdíjba, további 0,6 százalékos növekedésre, tehát összesen 4,4 százalékos emelésre számíthatnak.
A nyugdíjak közé a sajátjogú és a hozzátartozói nyugellátások tartoznak.
•Sajátjogú nyugellátások: öregségi (előrehozott, bányász-, korengedményes, korkedvezményes, szolgálati, művész-) nyugdíj, rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíj, rehabilitációs járadék stb.
•A hozzátartozói nyugellátások: özvegyi nyugdíj, árvaellátás, szülői nyugdíj, baleseti hozzátartozói ellátások.
A felsorolt ellátások mindegyike, valamint a baleseti járadék is részesül az emelésben!
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón bejelentette, hogy december 31-ig a nem változik lakossági földgáz ára. Az új árszabályozási rendszer 2011. január 1-jétől indul. A bevezetésre váró sávos rendszernek köszönhetően fogyasztók 57%-ánál nem lesz áremelkedés, 9%-uknál is csupán minimális, egy százalék alatti növekedés várható. A 2011. január 1-jétől életbe lépő rendszerrel a kormány garantálja, hogy a kevésbé tehetős rétegek, a nagycsaládosok és a nyugdíjasok terhei ne emelkedjenek. A 2010 júniusától érvényes ármoratórium már eddig is 15-20 százalék közötti áremeléstől kímélte meg a lakosságot, ugyanakkor a gázár-támogatás 2011. április 30-ig változatlanul megmarad. Ezt követően ez a támogatási forma beépül a lakásfenntartási támogatásba, melyet az önkormányzatoktól kell igényelni.
A kormány az otthonápolás fontosságát hangsúlyozza azzal a döntésével, hogy az ápolási díjat átlagosan 1000 forinttal emelik, de ha súlyos fogyatékossággal gondoznak valakit, 1300 forint lesz az ápolási díj összege.
- ajánlatunk
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- Egyre több a rendőr
- Felfedezés: fogyaszt a szőlő
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Nem csak az eper
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Heller, a hazug
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















