„Látva mindazokat, amit Gál György és Hunvald György a kerületben csináltak, bennem is felmerült a kérdés, hogy miben bíznak, hogy ezt így merik csinálni. Számomra egyértelmű volt a válasz, valami miatt azt gondolták, hogy szentek és sérthetetlenek.”
Hunvald sofőrje tette ezt a vallomást az ügyészségen.
Az egyik adódó következtetés: a kerületi polgármester és helyettese semmiféle belső gátlástól nem zavartatta magát. „Tudjuk, merjük, tesszük” – hirdette magáról egykor a korrupt párt. Mintha ez jellemezte volna a kerületvezetőt és az alvezetőt is.
Azokat az embereket, akikben semmiféle erkölcsi értékrend nem kristályosodott ki, alighanem a csőcselékhez sorolhatjuk. Pártjuk csőcselékpárt. Vezetői a politikuscsőcselék alakjai.
A sofőr szerint volt főnöke mindenből a legnagyobbat, a legfeltűnőbbet, a legdrágábbat akarta. Mobiltelefonja kétmilliót, Rolex karórája 25 milliót, egy Amerikából behozott Ford Mustangot pedig úgy akart felújíttatni, mint ahogyan az a Tolvajtempó című filmben volt látható – vallott egy volt baloldali polgármester volt gépkocsivezetője.
A sofőr nem afrikai banánköztársaságban dolgozott.
Az Európai Unió egyik tagországának világvárosi kerületvezetőjét szállította az elhanyagolt úthálózaton. Olykor pénzkézbesítési feladatokat is kapott. Egy borítékban kétmilliósra tippelt kötegeket vélt észlelni. Ezeket a milliókat az adóellenőrzés alól vélhetően kivonták.
A kerületvezetőt és helyettesét vétkesek közötti cinkos némasággal támogatta a budapesti Négyek Bandája: Csemete Iván, Világvárosi Gábor, Valentájn Bálint és Ciántablettás Gábor. Ez a költői némaság feltűnő harmóniában van azzal a volt miniszterelnöki kijelentéssel, amely 2004. augusztus 17-én jelent meg egy nagy múltú napilapban, s amely így hangzott: „Az SDS tele van korrupciós ügyekkel.” A Négyek Bandája mellett támogatta a kerületvezetőt némaságával párttársa, a Hazugságrém is.
Ez utóbbiak is „valami miatt azt gondolták, hogy szentek és sérthetetlenek.”
Mint a sofőr fogalmazott: „Gál több esetben hangoztatta, hogy mindenkit meg tud venni, mindenkinek megvan az ára.” Ez azonban kevés lett volna ahhoz, hogy a két, eljárás alá vont személy szentnek és sérthetetlennek érezze magát.
Kellett valami titokzatos – hátsó – erőtér is.
De elképzelhető-e titkos erőtér egy európai demokráciában? Sajnos igen. Egy munkásőrből lett vallási vezető ugyanis a kerületvezetőnek azt ígérte: az állami titkosszolgálat egy lehallgatási akcióját megszünteti. Emiatt most egy értelmiségi csoport kezdeményezte a munkásőrből lett vallási vezető lemondatását. „Szerintük az ügyvezető nem méltó a hitközségi feladatok további ellátására, mert – a Központi Nyomozó Főügyészség jegyzőkönyve alapján – átlépett egy morális határt.”
Hozzátehetjük: nemcsak morális határt lépett át. Érzékeltette, hogy különleges kapcsolatrendszere van. Bele tud avatkozni olyan állami folyamatokba, amelyekről tudnia sem szabadna. Ez majdnem annyira ijesztő, mintha szovjet tankok állnának az országhatáron. A felvilágosodás egyik valós vívmánya ugyanis az állami és a vallási erőterek szétválasztása volt.
Az ügyészség tanúként hallgatta ki a munkásőrből lett vallási vezetőt – írta a sajtó – „ugyanis Hunvald György lehallgatott telefonbeszélgetéseinek jegyzőkönyvéből kiderült, hogy a volt szocialista polgármester az ellene folyó büntetőeljárás elrendezéséhez” a munkásőrből lett vallási vezetőtől „kért segítséget.” A vallási szervezet igazgatója „akkor azt ígérte, utánanézek az ügynek.”
Nem egy vasúti váltókezelő ígért valamit cimborájának a csapszékben. Hanem egy évtizedek óta nagyon befolyásos vallási vezető tette ezt. Ő ígért furcsát egy választott kerületvezetőnek.
Ilyen ígéret után nem csoda, ha az érintettek „azt gondolták, hogy szentek és sérthetetlenek.”
Nem csoda, ha egy náluk is nagyobb vezető luxusvillát építetett a horvát tengerparton, és oda közpénzen, közautóval szállíttatta magát. Ő is azok közé tartozott, akik „azt gondolták, hogy szentek és sérthetetlenek.”
És valóban. A fővezetőnek haja szála sem görbült meg. Eddig.
Az esetek híven érzékeltetik: politikuscsőcselék kialakulásához és működésben maradásához rejtett hátország kell. Ilyen titokzatos kapcsolatrendszernek azonban semmi köze sincs az európai demokráciához.
- ajánlatunk
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- Egyre több a rendőr
- Felfedezés: fogyaszt a szőlő
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Nem csak az eper
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Heller, a hazug
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















