
Az országgyűlés megkezdte a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény és az OGY 2007. évi a Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról szóló kormány előterjesztések általános vitáját.
Hende Csaba honvédelmi miniszter expozéjában elmondta: az új honvédelmi kormányzat azt a célt tűzte maga elé, hogy az elmúlt években a haderőreformoknak nevezett „leszervezésekkel” szétvert honvédséget ismét minden tekintetben alkalmassá tegye az alkotmányban rögzített feladatának ellátására: a haza fegyveres védelmére. A honvédelem rendszere nagyon összetett és bonyolult rendszer. A törvényjavaslat ennek a rendszernek több elemét is megváltoztatja.
A miniszter szerint egyetlen hadsereg sem lehet meg tartalék nélkül. Sem anyagi, sem személyi tartalék nélkül. Az önkéntes tartalékos rendszer kiépítésével ezt teremtik meg. Ezt ugyanis a sorkatonai szolgálat 2004-es megszüntetésekor az akkori szocialista kormányzat elmulasztotta megtenni. Távoli terveiben szerepelt ugyan valamiféle tartalékos rendszer, ám ez a koncepció nem biztosította a szélesebb társadalmi rétegek bevonását a honvédelem ügyébe. E rendszer hatékonyságáról mindent elmond az a tény, hogy az árvizek idején csupán 18 tartalékos mozgósítására volt lehetőség – mondta Hende Csaba.
A mostani törvénymódosítás a védelmi tartalék felállításával – amit elsősorban klasszikus területvédelmi feladatokra, katasztrófavédelemre, az úgynevezett honvédségi „kritikus infrastruktúra” védelmére készítenek fel – a benne résztvevők kiképzése és eskütétele után a Magyar Honvédség újra képes lesz saját objektumainak őrzésére.
Felállítják az önkéntes műveleti tartalékot. Ebben elsődlegesen az eddig szolgált 13 000, és az ezután leszerelő szerződéses honvédeket kívánják megszólítani. Ők 5-8-10 év intenzív felkészítés és szolgálati tapasztalat után kerültek ki, és fognak kikerülni a Magyar Honvédség kötelékéből.
A tartalékos rendszer második összetevőjét képező kiképzett tartalékos és potenciális hadköteles állomány törvényi kötelezettség alapján szerveződik. Behívásuk kizárólag megelőző védelmi helyzetben és rendkívüli állapotban történhet.
A miniszter ismertette az Önkéntes Tartalékos Rendszer kiépítésének menetrendjét!
“Az 1. ütemben 2011. év végéig vonjuk be az első 2000- 2100 főt. Ezzel kialakítjuk a honvédelem szempontjából fokozott őrzést igénylő létesítmények védelmének képességét.
A 2. ütemben, amely 2013. év végén zárul le 4000-5000 fő részvételével a katasztrófavédelmi feladatokban való közreműködés képességeit alakítjuk ki.
Végül 2014 első feléig a 3. ütemben a befogadó nemzeti támogatás feladataiban való közreműködés képességeinek kialakítása következik újabb 1000-1500 személy bevonásával.
Ez azt jelenti, hogy 2014 közepéig összesen kb. 6-8000 kiképzett tartalékossal kell rendelkeznie a haderőnek.”
Hende elmondta: az új tartalékos rendszer nem állhat fel anélkül, hogy a munkáltatókat meg ne győznénk arról, hogy számukra is hasznos a tartalékosok foglalkoztatása. Előreláthatóan jövő év elejére fog elkészülni az a több tárcát érintő munkáltatói program, amely a kompenzációjával, illetve a tartalékosok ösztönző rendszerével foglalkozik.
A közszolgálatban állók a kinevezéseknél, előléptetéseknél, továbbtanulásnál és más hasonló élethelyzetekben törvényben rögzített, átlátható módon előnyt élvezhetnek, ha önkéntes tartalékos katonai szolgálatot vállalnak.
- ajánlatunk
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- Egyre több a rendőr
- Felfedezés: fogyaszt a szőlő
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Nem csak az eper
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Heller, a hazug
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















