A Csőcselék Akarata a Hazugságrém mögött
“A miniszterelnök megcsalja Magyarország alkotmányosságát… hazudott, csalt, most pedig lop…"
2010. november 11. 09:56

„Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon.”„…lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni…”„…másról szól ez a kurva ország.”„…vegyen mindenki nagy levegőt, igyon kurva sok bort”„…a kurva életbe!”

Mondta a Hazugságrém. És felsorakozott mögé „az értelmiség elitje”…

„Végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz.” „…másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este.” „…húzzatok már a picsába ezzel.”

Ezt a stílust látja európainak „az européerek krémje”... És jogállaminak minősítik a következő rendőri eljárást:

„…lefújtak egy hajléktalant, majd jót nevettek rajta. Megvertek egy részeg franciát is, akihez mentőt kellett hívni. A Hír Televízió tudósítója megemlítette, hogy rendkívül durván léptek fel a rendőrök a sajtó képviselőivel szemben is.”

A Csőcselék Akaratának 2006. október 23. után egy szava sem volt a következőhöz:

„… két elfogott tüntetőt nagyon megvertek a rendőrök. Az MTV riporterét is ütötték és a földre vitték, hiába volt rajta megkülönböztető mellény és hiába hangoztatta, hogy újságíró. A hirado.hu arról számol be, hogy a Váci utcában is üldözik a tüntetőket, akik a szórakozóhelyek bútoraiból igyekeznek torlaszokat építeni. Időközben az OMSZ tájékoztatása szerint százra nőtt a kórházban kezelt sérültek száma.”

A Csőcselék Akaratát nem zavarta a jogsértés:

„A rendőrök a tudósítások szerint továbbra is fejmagasságban lövik ki a könnygázgránátokat. A gumilövedékek is sebeket okoznak…” „Hírügynökségi információk szerint két életveszélyesen sérült tüntetőt ápolnak a Honvéd Kórházban. Az Index internetes portál arról tudósít, hogy Hír Tv-s álcázást kapott a TVX közvetítőkocsija.”

Nem volt fontos az alkotmányosság az „értelmiség elitjének”:

„… a vízágyúk maró hatású folyadékkal lövik a tömeget. Még a tüntetés elején megsérült Révész Máriusz, a Fidesz országgyűlési képviselője is, akit jelenleg kórházban ápolnak.”

Elengedték a fülük mellett a Csőcselék Akarata „européerjei”:

„…a BBC a miniszterelnök hazugsága miatt tüntetőkről beszél.”

A Hazugságrém híveit nem érdekli az állampolgárok elleni brutalitás:

„Könnygázt fújtak be az aluljáróba a Deák térnél, a metróból kifelé jövőket erre senki nem figyelmezteti. Még a BKV alkalmazottai is lemenekült a metróhoz, fojtó füst van. Hatalmas tömeg van a Bajcsy-Zsilinszky út sarkáig, néhány lövést lehetett hallani… sokan súlyos kötőhártya-panaszokkal küszködnek. A rendőrök itt gumilövedékeket is bevetettek a tüntetők ellen.”

A Csőcselék Akarata nem kérdezi, ki ezért a felelős:

„…rohamrendőrök hurcoltak el egy embert a villamos megállójából. Keresztülhúzták az autók között az úttesten, miközben folyamatosan ütötték gumibotjaikkal.”

Ezért a sérelemért kilencmilliós kártérítést fizettek az adózók:

„a Rákóczi út egyik kávézójában ültek este 11 óra körül, amikor azonosító jelvény nélküli, símaszkos rendőrök rontottak a helyiségbe. Egyikük észrevéve a zenészt, azt kiáltotta: “Itt a Kárpátia!”, erre az összes rendőr odarohant, és elkezdték ütni-verni a sértetteket tonfával, illetve rugdosták őket. … Miután észrevették, hogy a kávézóban biztonsági kamera van, illetve egy vendég felvételt készít, sietve elmenekültek.”

A Hazugságrém a Csőcselék Akaratának rendezvényén zengte rémtettei után négy évvel:

“A miniszterelnök megcsalja Magyarország alkotmányosságát… hazudott, csalt, most pedig lop… galád cselekedetre készül, amikor meggyengíti a köztársaság talapzatát: az alkotmányosságot”.

A Csőcselék Akarata tapssal ünnepelte a polgártársainak másfél-két éven át hazudó, polgártársait vasrudakkal verető, polgártársait fejmagasságban lövető Hazugságrémet.

Hortolányi Dénes
megmondó
A jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó