Nem csoda, hogy Európa illetve az Egyesült Államok felkapta a fejét, és felszólaltak a vallási kisebbség érdekében. Athanasios Dawood, az egyik brit érsek például arra kérte Irakban élő hittársait, hogy azonnal hagyják el a közel-keleti országot, Londont pedig arra utasította, hogy adjon számukra menedékjogot. A vallási vezető már korábban is többször kritizálta a bagdadi kormányt, hogy nem tesznek meg mindent annak érdekében, hogy a keresztényeket megvédjék.

Hasonló véleményt fogalmazott meg XVI. Benedek pápa 2008-ban, amikor egy helyi érseket, Paulos Faradzs Rahhot rabolták el és öltek meg. Korábban Washingtonban is úgy látták, hogy Bagdad nem tesz meg mindent a nyugati országok számára fontos kisebbség érdekében, így a Képviselőház elfogadott egy határozatot, amelyben felkérték a kormányt és az ENSZ-t, hogy gyakoroljanak nyomást az iraki vezetésre. „Fokozni kell a biztonságot az imahelyeknél, különösen azoknál a vallási kisebbségeknél, akikről köztudott, hogy veszélyben vannak” – fogalmaztak.
 

A mostani támadás arra utal, hogy a célt csak részben sikerült elérni. 2008 októberében komoly elvándorlás indult meg Moszulból, ahol szélsőségesek naponta fenyegettek meg keresztény családokat, néhány tagjukat az utcán ki is végezték. Ron Redmond, az ENSZ menekültügyekkel foglalkozó szervezetének (UNHCR) szóvivője akkor úgy nyilatkozott, hogy nagyjából 13 ezer ember hagyta el az otthonát, többségük mindent hátrahagyott.

Núri al-Maliki miniszterelnök ígéretet tett a határozottabb fellépésre, és ezt egy ideig sikerült is betartani. Pedig a helyzete nem volt egyszerű. A keresztényeket ugyanis nemcsak egy-egy hullámban támadják, folyamatosan érik atrocitások őket, és sokan még mindig az Egyesült Államok kémeinek, kollaboránsoknak tartják őket. 2004-ben öt templomot robbantottak fel, azóta többször is raboltak el illetve öltek meg papokat, és üzleteik is folyamatos támadásnak vannak kitéve – nem mellékesen amiatt, hogy alkoholt árulnak.

 

Jelenleg két oka lehet annak, ha keresztényekre csapnak le. A radikális vallási csoportok nem elsősorban őket tekintik célpontnak, hanem a szunniták számára a síiták, a síiták számára a szunniták jelentik a legfőbb problémát céljaik elérése érdekében. Ettől függetlenül, mint azt a jelenlegi túszejtés is bizonyítja, az al-Káida helyi szárnya, ha kell, gondolkodás nélkül képes feláldozni őket.
 

Nagyobb problémát jelent az, hogy Szaddam Huszein Irak etnikai és vallási térképének átrajzolására használta a keresztény közösségeket, így többségüknek kőolajban gazdag terület környékére kellett költöznie, ezért Moszul és Kirkuk környékén telepedtek le. Ezáltal sokak szemében tüskévé váltak, különösen Kirkuk esetében, ahol a mai napig vita tárgyát képezi a terület hovatartozása.

 

Az iraki keresztények 2010 márciusában döntöttek úgy, hogy megpróbálják saját kezükbe venni a sorsukat. Akkor Bagdadban és egy kisebb városban tartottak tüntetéseket, azt kérve a bagdadi kormánytól, hogy tegyen valamit annak érdekében, hogy a választásokat követően elszabadult indulatok ne rajtuk csapódjanak le.

Nem lehet azonban kijelenteni, hogy a radikális csoportok szisztematikusan ezt a vallási kisebbséget támadnák, sokkal nagyobb fenyegetést jelent a szunnita-síita ellentét, és annak kiéleződése. Irakban más felekezetek még nagyobb veszélyben vannak, például a mandeusok száma hét év alatt 60 ezerről 5000 alá csökkent.