
Szerdahelyi Kingától, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal szóvivőjétől megtudtuk: az ellenőrzés jelenleg is folyamatban van, azonban néhány fontos dolog már most megállapításra került.
- A játékkaszinókra vonatkozó jogszabályi környezetet a Pénzügyminisztérium, illetve a kormány éveken keresztül a vizsgált kaszinó-projektek befektetői igényeinek figyelembevételével, egyes esetekben jogszabályba ütköző, illetve az állam pénzügyi érdekeivel ellentétes módon alakította.
- A játékadó mértékének nagyarányú csökkentésével – amely az „Eurovegas” kaszinóprojekt beruházóinak kezdeményezésére, lobbizásuk eredményeként történt – a költségvetési érdekek súlyosan sérültek.
- A kormány az „Álomsziget” és a „King’s City” beruházásokat úgy nyilvánította nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá, hogy azok vonatkozásában a törvény által megkövetelt széles társadalmi, gazdasági igény, fontos közcél nem állt fenn.
- A „King’s City” beruházáshoz kapcsolódó hatósági eljárások kiemeltté nyilvánítására a koncessziós szerződés, illetve megítélt állami támogatás hiányában valós jogalap nélkül került sor.
A rendelkezésre álló dokumentumok alapján megállapítható, hogy a „King’s City” beruházás esetében Bajnai Gordon, az akkori Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium minisztere, Veres János pénzügyminiszter, Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter, valamint Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter számára is ismert volt, hogy a kiemeltté nyilvánítás törvényi feltételei nem állnak fenn, egy ilyen tartalmú kormányrendelet megalkotása törvénysértő. A kormány többi tagjának a vonatkozó jogszabályi rendelkezések ismeretében szintén tudniuk kellett arról, hogy a kiemeltté nyilvánításra jogszerűen nem kerülhet sor. Mindezek ellenére a kormány a rendeletet törvénysértő módon megalkotta, ezért a döntés meghozatalában részt vett személyek esetében felmerül a hivatali visszaélés bűntettének alapos gyanúja.
***
Az ellenőrzés meghallgatta annak a kormányülésnek a hangfelvételét, amelyen a kormány a rendelet elfogadásáról döntött. A hangfelvétel alapján a tárgyalt napirendi pontok témája nem beazonosítható, - amelyiknél érdemi vita alakult ki ott a hangfelvevőt kikapcsolták, vagy a vitát tartalmazó részt utólag törölték.
- Valós verseny egyik koncessziós eljárás során sem alakult ki, mindhárom pályázaton egy ajánlattevő vett részt, mivel a pénzügyminiszter a pályázatokat – az „Eurovegas” és „King’s City” vonatkozásában – eleve a későbbi nyertes beruházó kezdeményezésére írta ki. A versenyhelyzet hiánya miatt az elérhető állami bevétel (koncessziós díj) mértéke csökkent.
- Az „Eurovegas” és „King’s City” beruházások esetében a Pénzügyminisztérium munkatársai már a pályázati kiírás tartalmáról is előzetesen egyeztettek a későbbi nyertessel, azt az ő igényeinek megfelelően alakították. E cselekmények szintén felvetik a büntetőjogi felelősségre vonás indokoltságát.
- A legkorábban kiírt, 2006-os koncessziós pályázatot az „Eurovegas” projekt 1 milliárd 70 millió forintos éves koncessziós díj vállalásával nyerte meg. Ennek ellenére a pénzügyminiszter a későbbi pályázati kiírásokban a minimálisan megajánlandó koncessziós díj mértékét nem emelte meg, az még 2009-ben is 900 millió forint volt. Az e mulasztásból fakadó, a beruházások megvalósulása esetén a jövőben bekövetkező állami bevételcsökkenés – a 20 éves koncessziós időszakot figyelembe véve – milliárdos nagyságrendű.
- Az „Eurovegas” beruházás esetében a koncessziós jogot egy olyan kajmán-szigeteki (offshore) cég nyerte el, amely konkrét székhellyel, illetve saját bankszámlaszámmal nem rendelkezett, összes vagyona pedig a pályázat benyújtásakor 1 USD, azaz kb. 250 Ft volt. Ez a cég vállalta az évi mintegy 1 milliárd forintos koncessziós díj megfizetését.
A pénzügyminiszter az „Eurovegas” és a „King’s City” pályázatát annak ellenére nyilvánította nyertessé, hogy azok a pályázati kiírásnak több ponton nem feleltek meg. A koncessziós törvény értelmében szerződést a pályázati kiírás feltételeinek megfelelő, legelőnyösebb pályázatot benyújtó pályázóval lehet megkötni. Tekintettel arra, hogy a szerződéskötés egyik törvényi feltétele – nevezetesen a pályázati kiírásban foglaltaknak történő megfelelés – az említett projektek esetében nem állt fenn, a beruházókkal nem lehetett volna szerződést kötni.
A Pénzügyminisztérium a koncessziós eljárásokkal, illetve szerződésekkel kapcsolatban ügyvédi iroda tevékenységét vette igénybe. A vizsgálat az ügyvédi iroda foglalkoztatását indokolatlannak, az összesen mintegy 17 millió forint megbízási díjat túlzottnak tartja. A kifizetések során a Pénzügyminisztérium több esetben az általa előkészített alapvető államháztartási jogszabályi előírásokat sem tartotta be.
***
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal az „Álomsziget” beruházással összefüggő ingatlanügyletet is vizsgálja. A Hajógyári sziget, mintegy egyharmadát kitevő terület jelentős része egy 2003-as üzletrész-privatizáció során került a beruházó tulajdonába. Az előzetes megállapítások szerint a beruházó pályázatának érvényessége kérdéses, az ÁPV Rt. az ingatlanvagyont is magába foglaló üzletrészt a korábbi, 6 milliárdos forgalmi értéket megjelölő értékbecslés ellenére 1,4 milliárd forinttal olcsóbban, 4,6 milliárd forintért értékesítette. Az áron aluli eladásra utal az is, hogy később az ingatlanokat csaknem kétszer ekkora, 8,5 milliárd összegű jelzáloggal terhelték meg, vagyis a bank az ingatlanvagyont legalább ekkora értékűnek ismerte el.
***
A privatizációk körülményeit a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal megbízásából jelenleg igazságügyi szakértő vizsgálja, a hivatal végleges megállapításait és a felelősségre vonásra irányuló esetleges javaslatait a szakvélemény ismeretében később fogalmazza meg.
- ajánlatunk
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- Egyre több a rendőr
- Felfedezés: fogyaszt a szőlő
- Cséfalvay: Küzdelmes két év volt
- Franciaország: meg kell menteni az euróövezetet
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Nem csak az eper
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Heller, a hazug
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















