Pető András professzor úr által kifejlesztett pedagógia rendszer, a Pető módszer igazi hungarikumnak számít. A magyar konduktorok szakmai tudását, rátermettségét a világban szinte mindenhol elismerik, és igen nagy a kereslet is irántuk.

Egy mini közvélemény kutatást csináltunk tanárképző főiskolás hallgatók és tanáraik körében az elmúlt hetekben, hogy tudják-e, hogy a konduktorok milyen területen dolgoznak, milyen problémákkal küszködő emberekkel foglalkoznak. A válaszadók hetven százaléka nem tudta jól beazonosítani a konduktorokat. Nagyon sokan keverték össze őket a gyógypedagógusokkal és a gyógypedagógia egyik leágazásaként azonosították a konduktori szakmát.

- Igen, a pedagógia pályán dolgozó szakemberek közül, a konduktorokat legtöbbször a gyógypedagógusokkal állítják párhuzamba vagy velük azonosítják.

A Konduktor való igaz, hogy sérültekkel foglalkozik, ez közös vonása a gyógypedagógusokkal, de vannak lényeges különbségek. A gyógypedagógus a pályája során, attól függően, hogy milyen szakterületet választ, egy-egy speciális problémára készül fel, de nem jellemző a holisztikus, komplex megközelítés. Ha értelmi fogyatékosokkal dolgozik, akkor az értelmi fejlesztés kerül középpontba, ha hallássérültekkel, akkor a hallás. Hogy megértsük a konduktori szakma lényegét és a döntő eltéréseket, akkor célszerű visszatekinteni a kezdetekig.

A konduktorok munkájuk során a központi idegrendszer veleszületett sérülése miatt mozgássérültté vált gyermekekkel, illetve olyan felnőtt sérültekkel foglalkozik, akik idegrendszeri sérülést miatt mozgássérültté váltak.

Pető professzor úr annak idején rájött, hogy ezeknél a problémáknál az orvostudománynak vannak korlátai, gyógyszerrel és terápiákkal nem lehet javítani a kliensek életminőségén, ebben csak a nevelés segíthet. És ő ebbe nem akart belenyugodni. Az egészet egy adaptációs problémának tekintette, mivel az idegrendszer sérült, ezért az adaptáció, a tanulás, vagy a koordinált mozgások nem jönnek létre, ám ezeket megfelelő tanulási folyamatokkal pozitívan befolyásolhatjuk. Ennek megoldására, ő egy tanulás alapú módszert fejlesztett ki, mert a tanulás bármely életkorban, még a felnőttben is ad lehetőséget a fejlesztésre. Akkor még csak feltételezte, amely később bizonyossággá vált, hogy az agy reziduális kapacitása, úgynevezett agyi tartalékok mozgósíthatóak. Ma ez evidenciának tűnik, de akkor Pető András professzort bolondnak nézték, sarlatánnak bélyegezték.

Időközben arra is rájött, hogy ha az elérendő célokat, lebontjuk nagyon apró, kézzel fogható célokra és így fogalmazzuk meg a sérülteknek, akkor az elérhető céllá válik és könnyebb elérni azt. Nem azt mondom például, hogy felállok, hanem azt lebontom még algoritmikusan nagyon pici elemekre és így könnyebb megértetni velük, könnyebb rávezetni őket tanulás útján, hogy mit és hogyan csináljanak. Rájött arra, hogy minél több dolgot össze kell kapcsolni, tehát a látási, hallási, tapasztalási impulzusokat össze kell kötni és így létre jöhet egy speciális tanulási folyamat. Magyarán mi konduktorok nem gyógyítunk, hanem egy állapot javítását tudjuk megcélozni. Tehát igazából a konduktív nevelés filozófiájában van a kulcs, mert mi egy életfilozófiát adunk ezeknek a gyerekeknek és felnőtteknek, mert hiszünk abban, hogy képes a megváltozott körülményei ellenére tanulni, fejlődni, teljesíteni. Ebben segítjük, hogy minél sikeresebb legyen.

A konduktor az a személy, aki ezt speciális tanulási folyamatot megtervezi, felépíti, irányítja, kontrolálja, befolyásolja és a napi gyakorlatban megvalósítja.

- Mik voltak azok a lényeges újítások, amit Pető professzor úr bevezetett és eltért az addig megszokott módszerektől?

Az egyik legfontosabb alapgondolata, hogy a csoport pozitív hatásait a sérültek fejlesztése során is kihasználta.

 A csoport által jöhetnek létre a különböző szociális tanulási folyamatok, társas relációk, alkalmazkodási képességek a másik emberhez. A kötődések kialakulnak, az egymástól való tanulás lehetősége, az egymástól nyert motivációs tényezők jönnek létre, ugyanúgy, mint az egészséges gyerekeknél. Pető már a konduktív neveléskialakításának kezdetének azt az álláspontot képviselte, hogy a sérültek társadalmi integrációja a cél, de a cél eléréséhez átmenetileg, lehetőleg minél rövidebb ideig „szegregáltan” kell felkészíteni a gyerekeket. Viszont azt is hangsúlyozta, hogy a minél korábban megkezdett konduktív nevelés lehet igazán eredményes, ezért nagyon fontos, hogy már csecsemő korban kiderüljön, hogy a fejlődése elmarad a megszokottól.

A másik lényeges különbség, hogy nem csak a gyerekek, de az őket fejlesztő konduktorok is csoportban dolgoznak, nem egymástól elszigetelten. Ez a csoport közeg igen hatékonyan tud működni.  

Ami még szintén fontos dolog, hogy azonos tudással rendelkező kollegák dolgoznak egy csoportban, ugyanakkor változó szerepkörökben. Egyszer a csoport irányítójaként, máskor háttér emberként, az irányítót segítő munkatársként dolgozik egy-egy konduktor.

Pető annak idején rájött arra, hogy kellenek olyan speciális pedagógusok, akik tisztában vannak a konduktív nevelés alapelveivel, megfelelő szemlélettel vannak felvértezve, elméleti és gyakorlati háttérrel rendelkeznek, és ami fontos, hisznek is az ő módszerében.

Így jött létre, hosszú harc és nehézségek árán ez az új, speciális szakma, amelynek első és meglehetősen ronda elnevezése a mozgásterápiai kezelőnő volt. Azután később a kondukció kifejezésből, ami vezetni, rávezetni jelent, született a konduktor elnevezés. Ez a szó az angolban karmestert is jelent. Angliában jártam úgy egy határátlépésnél, hogy a határőr megkérdezte, ha konduktor, akkor hol van a karmesteri pálcája? Aztán csodálkozva tekintettek rám, amikor elmagyaráztam, hogy én gyerekekkel foglalkozom, és nem karmester vagyok.

- Ahogy néztem itt az intézetben laikus külsősként a csoportfoglalkozásokat, egyfajta kedves, lelkes, játékos óvónőknek tűntek a konduktorok, ahogy a gyermekekkel foglalkoztak.

Hívatásunk, munkánk felszínes megítélésében szerepet játszik az is, hogy sokszor a külső szemlélő csak egy olyan személyt lát bennünk, aki csak kiáll egy gyermekcsoport elé és levezényli az adott foglalkozásokat. Nem látják azt a mögöttes tervező munkát, ami a sikerhez vezet, sem a szülők, sem az idelátogató vendégek. Ez csak a felszín. Ez csak az egyharmad része a munkánknak, hogy kiállunk és levezényeljük a feladatsorokat, mert a kétharmad része a tervezés, egyeztetés, visszacsatolások kiértékelése stb.. Rendkívül összetett, bonyolult pedagógiai folyamat ez.

Azért is veszélyes ez a felszínes szemlélet, mert akik ezt másolni akarják, bármilyen szinten is – ugyanis a konduktív nevelés bizonyos elemeiről azt gondolják, hogy könnyen másolhatók – azok háttértudás és hozzáértés nélkül csak a külsőségeket pl. bútorokat, eszközök használatát, számolást stb. valósítják meg. De ha valaki nem tudja mi és miért történik, és mi van akkor, hogyha valami változás áll be, hogyan reagálok rá, mit tudok akkor csinálni – akkor az egy komoly probléma. Ha nincs meg a szakmai tudás, akkor csak egy felszínes másolás, egy eredménytelen folyamat sül ki belőle. Ha mind ezt ráadásul konduktív nevelésként hirdetik, akkor a Pető Intézet és a konduktív nevelés hírnevét is csorbítják.

Talán nekünk is jobban kellene menedzselnünk a tőlünk kikerülő szakembereket és többet kellene kommunikálnunk a külvilággal, de a leterheltségünk, az életben maradásunkhoz szükséges harc közben nagyon nehéz ezt megvalósítani.

- Nemzetközi hírnévnek örvend az intézet, a világ számos országában átvették a Pető módszert, úgy tudom több Pető intézet is létesült Magyarországon kívül. Gondolom itt is elsőként valamelyik angolszász ország hozott létre ilyen intézetet.

Nem az angolszászok hoztak létre ilyen intézetet először, hanem a japánok. Japánban Hokkaido szigetén van egy Pető Intézet. A hetvenes években, Murai Masamoto professzor látogatott el hozzánk, akik se angolul, se japánul nem beszéltünk. Azért indult el néhány hónapos nyugat-európai útjára, hogy feltérképezze milyen módszerek, lehetőségek vannak a sérültek rehabilitációjára. Az útja során Angliában mondták neki, hogy Magyarországon van ez a speciális módszer.

Mivel Murai Masamoto professzor válogatott sportoló és dzsudómester is volt, így nem volt nehéz neki a vasfüggönyön túlra bejutnia, és annyira megtetszett neki, amit itt látott, hogy elhatározta Japánban is létrehoz egy ugyanilyen intézetet.

Nemsokára megérkeztek hozzánk japán konduktorjelöltek, hátizsákjaikban japán gyerekekkel és megtanulva a nyelvet, megtanulva a szakmát, mentek vissza hazájukba. Tehát Hokkaido szigetén ma is van egy működő Pető Intézet, magyarul beszélő japán konduktorokkal.

Egyébként Angliával, Izraellel, Spanyolországgal is régen tartó kiváló együttműködési kapcsolatunk van. Képezünk ki orosz, iráni, szíriai szakembereket is.

- Nagyon érdekelne, hogy Ön, hogy lett konduktor, hol és mikor találkozott annak idején ezzel a szakmával?

Tanáraim a gimnáziumban a tanári pálya felé tereltek, de az nem tetszett a tanári munkában, hogy kiállok a katedrára és nincs közvetlenebb kapcsolatom a gyerekekkel. Érettségi után pszichológiára készültem, el tudtam volna magam képzelni gyerekeket, fiatalokat segítő pszichológusként, ám óriási volt a túljelentkezés és elsőre nem vettek fel.

Családi ismerősünk, aki gyerekorvosként dolgozott a Villányi úti intézetben, egy napon elvitt oda azzal a címszóval, hogy ha tényleg akarsz segíteni, ebben az intézetben van nagyon sok olyan gyerek, akin lehet segíteni.

Nekem ez nagyon megtetszett. Azt gondoltam, hogy a következő pszichológiai felvételiig itt maradok. Felvettek próbaidőre az intézetbe, mint konduktor gyakornokot. Nagyon szigorú szabályok voltak, csak a teljesítmény számított. Reggel héttől este nyolcig bent voltunk, még sokszor hétvégén is bejártunk, foglalkoztunk a gyerekekkel és közben tanultuk a szakmát. Így teltek el napok hónapok és azt vettem észre, hogy itt ragadtam, helyemre kerültem. Itt a kreativitásomat is kiélhettem, természetesen a szakmai keretek között, de hogy hogyan motiválom a kezem ügyébe kerülő gyermekeket, milyen napi konkrét feladatokat tervezek számukra, abba nem szóltak bele. Láttam a munkám értelmét minden egyes nap, és láttam az eredményeket is. Mindig megtaláltak az újabb és újabb feladatok, kihívások, később pl., ahogy bővült az intézet, nyelveket kellett tanulnom a külföldi kapcsolatok ápolása és a külföldi hallgatók miatt. Egy napon azt vettem észre, hogy már harminc éve csinálom.

- Akik a konduktori hivatást választják, milyen képzéseken kell részt venniük? Hogyan nevelik ki a szakmai utánpótlást itt a főiskolájukon?

A konduktor-képzés speciális, ugyanis a felvett hallgató gyakorlatilag az első naptól kezdve bekerülnek gyakorlatra a csoportokba. A gyakorlatvezető konduktor látja el a tutori  feladatokat, ő készíti fel a hallgatókat a gyakorlatokra. 

Nem lehet mindent elméletben megtanítani, van, amit a gyakorlat során tudnak csak elsajátítani a hallgatók. Pl. hogy hogyan motiváljuk a gyerekeket a különböző napszakokban. Máshogy kell bevonni őket a foglalkozásokba, ha már fáradtak. Vagy pl. a gyerek tónusváltozását érezni kell, nem lehet csak ránézéssel megállapítani, így a megfelelő segítséget sem lehet megadni. A konduktorok és hallgatók munkájuk során állandóan készenlétben állnak, állandóan döntéseket hoznak, váratlan szituációkba kerülnek, példának okáért a gyerek lehet nyűgös, fáradt, kedvtelen. Ezeket a szituációkat, kudarcokat, elakadásokat, kihívásokat a hallgatónak látnia kell testközelből a helyszínen és mindezek ellenére rá kell vennie a gyermeket az együttműködésre, a közös munkára. Indirekt módon, játékosan, érdeklődését felkeltve vegyem rá az én karatomra. Itt kiemelten szükség van a pedagógiai kreativitásra. Ez egy művészet valamilyen szinten.

Márpedig így lehet jó pedagógusokat képezni sok gyakorlati oktatással, természetesen a megfelelő orvosbiológiai, pszichológiai és pedagógiai tárgyakat felölelő elméleti képzések mellett. Nagyon megterhelő mind fizikailag, mind lelkileg ez a szakma, erre is készülniük kell, ráadásul a segítő szakmáknál nagy a kiégés veszélye is. Szülőkkel és a beteg egyéb hozzátartozóival is kapcsolattartásra van szükség, állandó készülés, váratlan helyzetekkel való találkozások, folyamatos képzések és ezek felett még a fizikai megterhelés. A gerincet rendkívül megterheli az állandó hajolgatás, csúszás, mászás, emelgetés stb. Sokan idő előtt a gerincük állapota miatt kényszerülnek abbahagyni hivatásukat.

- Kikből lesznek konduktorok, hogy találják meg Önöket, milyen lelkialkatú emberek jelentkeznek Önökhöz? Gyakori-e a pályaelhagyás a konduktorok körében?

Nagyon sokan úgy jönnek ide, hogy például itt dolgozik ismerősük, barátnőjük itt tanul, és megfogja őket a hangulat, az atmoszféra. Van olyan, aki volt neveltünk gyermekeként jött ide, volt olyan, akinek van sérült hozzátartozója a családban. A pályaelhagyás nem igen jellemző, esetleg az előbbiekben már említett a gerinc leterheltsége végett kell idő előtt abbahagyniuk a szakmát. Nagyon sokan vallási elhívásból választják ezt a szakmát, segítő hivatást szeretnének vállalni. Ami nagyon érdekes, hogy szociálisan halmozottan hátrányos családokból kerül ki a diákjaink jelentős része,

Abban a közegben alakul ki szociális érzékenység és segítő szándék, amelyben ők is rászorulnának segítségre. Nagyon sok hallgatónk nagyon nehéz anyagi helyzetben van, nagyon sokuknak kell dolgoznia tanulás mellett, hogy albérletüket kifizethessék és sok esetben még a családjukat is támogatják.

- Mondhatjuk azt, hogy az elhívatottság, áldozat, szakmai alázat és a hit, ami a közös összetevője, a sikeres konduktori munkának és ahogy kivettem szavaiból illetve ahogy bepillanthattam az intézetben folyó szakmai munkába, az itteni konduktorok legtöbbje rendelkezik?

Mondhatjuk, igen!