Ha dől a ház, már nem falaznak Gyurcsánynak sem?
A sukorói telekcsere ügyében folyó nyomozás előmozdítását segítendő alkut ajánlott az ügyészségen Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. előzetes letartóztatásban lévő volt vezérigazgatója - értesült a Magyar Hírlap nem hivatalos, de hiteles forrásból.
2010. november 5. 09:06

A köznyelvben - helytelenül - vádalkuként ismert jogi formulával kapcsolatosan Fazekas Géza a lapnak általánosságban azt mondta, nyomozati alkura bármilyen büntetőügyben lehetőséget ad a törvény, de ez minden esetben államtitkot képez. A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője arra a felvetésükre, hogy kezdeményezik-e a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsított Tátrai előzetesének meghosszabbítását, azt felelte, a kérdés nem időszerű, hiszen a volt vezérigazgató december 2-ig tartó letartóztatásának hosszabbításáról öt nappal korábban kell indítványt tenniük a bíróságon. A sukorói ügy kapcsán - amelyben vizsgálják mentelmi joggal érintett személy felelősségét is - Fazekas Géza azt közölte: ,,A nyomozás messze nem ért még véget." Mint azt Budai Gyula miniszterelnöki megbízott szerdai tájékoztatóján közölte: a mentelmi joggal érintett személy csak Gyurcsány Ferenc lehet.

Magyar Hírlap nyomán
megmondó
A jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó