
Az emberek halálát, illetve égési sérülését a vulkánból felszínre törő forró levegő okozta kedd este - mondta el egy jogjakartai kórház illetékese. A legtöbben a kráter közelében lévő Kinahredjo faluban haltak meg, az áldozatokra házuk közelében találtak rá. A tűzhányó kedden tört ki, s már több ezer lakost kitelepítettek a környékről, de a hatóságok még egyszer ennyi ember evakuálását tervezik.
A halottak között van állítólag a tűzhányó "lelki őrzőjének" számító Mbah Maridjan is, akinek a jávai lakosság többsége mágikus erőt tulajdonít. A Reuters hírügynökség helyszínen tartózkodó operatőre arról számolt be, hogy a településen számos ház és kunyhó leégett, és mindent fehér hamu borít. A Merapi-hegy csúcsát füst- és hamufelhő takarja el, így nem lehet látni, hogy a lávafolyás megindult-e.
Az ország első számú vulkanológusa elmondta, hogy jelenleg a Merapi "meglehetősen nyugodt" és nem utal semmi jel arra, hogy újabb, azonnali kitörés várható, bár az is könnyen előfordulhat, hogy ez csak átmeneti nyugalmi állapot. A szakember a hatóságoknak azt javasolta, hogy folytassák a környéken élők kitelepítését. Ennek ellenére több helybeli, aki a keddi napot átmeneti menedékhelyen töltötte, szerdán már visszatért otthonába.
A vulkán kitörése előtt alig néhány órával 3-6 méteres hullámokkal söpört végig Szumátra nyugati partjainál egy cunami. A szökőárt egy, a Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengés váltotta ki, melynek epicentruma a szörfösök egyik kedvelt helyének számító Mentawai-szigetek közelében volt. A földmozgást még 14 utórengés követte, közülük a legnagyobb 6,2-es erősségű volt. A nyugat-szumátrai hatóságok legutóbbi közlése szerint az elemi csapás 154 ember halálát okozta, további 400 személyt pedig eltűntként tartanak nyilván. A helyi vöröskereszt beszámolt arról, hogy legalább 2 ezer embert evakuáltak, és kilenc hajó hollétéről nem tudnak.
- ajánlatunk
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- Egyre több a rendőr
- Felfedezés: fogyaszt a szőlő
- Cséfalvay: Küzdelmes két év volt
- Franciaország: meg kell menteni az euróövezetet
- Földrengés pusztított Olaszországban
- BL-győztes a Chelsea
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Nem csak az eper
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Heller, a hazug
- Új esély Brüsszeltől
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















