
Szombat éjszakától vasárnap délig esett az eső a dél-koreai versenypályán, amelyről így eltűnt az első két nap edzésein lerakódott gumiréteg. A pilóták rajtrácsra vezető körein többen is megpördültek, és mindenki arra jutott, hogy az átmeneti abroncsok sem megfelelőek, a rajtnál vizes aszfaltra való gumikat kell használni.
A rajt előtti percekben erősödött a csapadék, különösen csúszóssá vált az útfelület. A versenybíróság tíz perccel elhalasztotta a rajtot, amelyre a biztonsági autó felvezetésével került sor. Az istállóknak kötelező volt a teljesen esős gumit feltenniük az autókra, a felvezető kör elmaradt. Három kört tett meg így a mezőny, piros zászló miatt megszakították a versenyt.
A versenyigazgató több mint háromnegyed órás várakozást követően, magyar idő szerint 9.55-kor jelentette be, hogy 10.05-kor újraindul a futam. Valamelyest javultak a körülmények, a biztonsági autó egyre gyorsabban körözött, Jamamoto Szakon és Michael Schumacher ki is csúszott a pályáról.
Tizenhét kör után bejött a biztonsági autó a pályára, és útjára indult a verseny.
Simán eljött a mezőny, Sebastian Vettel és Mark Webber Fernando Alonso előtt maradt, a versenyzést sürgető Lewis Hamiltont megelőzte Nico Rosberg.
A 19. körben Webber megcsúszott a pályát szegélyező műfüvön, keresztbe pördült a pályán, Rosberg nekiütközött, mindketten kiestek. Visszajött a pályára a biztonsági autó.
A 24. körben ismét elindult a verseny, Vettel, Alonso, Hamilton, Felipe Massa, Jenson Button, Schumacher, Robert Kubica, Nico Hülkenberg, Rubens Barrichello, Adrian Sutil volt az első tíz sorrendje. Hátul Jarno Trulli és Bruno Senna ütközött, de tovább tudtak menni, Trulli a boxutcába állt.
Vettel meglógott Alonsótól, Hamiltontól és Massától. Az élmezőnyből elsőként Button állt ki átmeneti gumikért, a korábban Schumacher által megelőzött címvédő a 29. körben kapott új gumikat.
Sébastien Buemi a 31. körben megpróbálta megelőzni Timo Glocokot, de elfékezte magát, és összeütköztek. Ismét a pályára jött a biztonsági autó. Vettel és Alonso üldözői azonnal boxba hajtottak, a két éllovas egy körrel később érkezett. Alonso csak Hamilton mögé tudott visszajönni.
A verseny újraindítása (35. kör) után Vettel, Hamilton, Alonso, Massa, Schumacher, Barrichello, Vitalij Petrov, Hülkenberg, Kubica, Kobajasi Kamui volt az első tíz sorrendje. Button a 12. helyen haladt.
Alonso az első kanyarban megelőzte Hamiltont, és tapadt Vettelre, aki nem tudott meglógni.
A 41. körben Petrov megcsúszott a célegyenes előtti kanyarban (ugyanott, ahol Hamilton az időmérőn), és a Renault-ja a gumifalba csapódott. A pályabírók a biztonsági autó pályára küldése nélkül álltak neki a roncs eltakarításának.
Vettel a 45. körben a rossz látási viszonyokra panaszkodott, majd egy körrel később tönkrement a motorja. Alonso állt az élre, és a záró körökben magabiztos versenyzéssel megtartotta vezető pozícióját, és Hamilton, valamint Massa előtt megnyerte a versenyt.
A spanyol 231 ponttal átvette a vezetést a vb-pontversenyben, mögötte Webber 220, Hamilton 210, Vettel 206, a 12. helyen célba érő Button 189 ponttal áll, még mind az öten lehetnek világbajnokok.
- ajánlatunk
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- Egyre több a rendőr
- Felfedezés: fogyaszt a szőlő
- Cséfalvay: Küzdelmes két év volt
- Franciaország: meg kell menteni az euróövezetet
- Földrengés pusztított Olaszországban
- BL-győztes a Chelsea
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Nem csak az eper
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Heller, a hazug
- Új esély Brüsszeltől
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















