
Az elmúlt napokban felborult a rend Franciaországban. A szeptember eleje óta egymást erő nyugdíjreform-ellenes megmozdulások annak ellenére nem veszítettek erejükből, hogy az alsóház időközben megszavazta a törvénycsomagot, s a legfontosabb intézkedésekre, például a korhatár-emelésre már a felsőházi ámen is megérkezett. Sőt, a kormány határozottsága láttán csak tovább fokozódtak az indulatok. A szakszervezeti utcai mozgósítások mellett az elmúlt hét elején sor került az első munkabeszüntetésekre: felborult több nagyváros tömegközlekedése és az ország vasúti forgalma, a repülőterek csak a járatok egy részét fogadják, és a kikötők közelében is sok hajó rostokol. A tartályhajók és az üzemanyagraktárak blokádja miatt reggelre benzinhiány jelentkezett, több megyében kellett korlátozásokat bevezetni.
Az országos tiltakozásokhoz az elmúlt hét második felében a gimnazisták és az egyetemisták is csatlakoztak, akik saját munkavállalási lehetőségeiket látják veszélyeztetve az egyre tovább dolgozó idősek által. Hétfő reggel a tanulók országszerte több száz középiskolát torlaszoltak el, és tömegesen csatlakoztak az utcai tiltakozókhoz. Kedd délután az első erőszakos cselekményekre is sor került: több párizsi külvárosban valamint Lyon belvárosában rohamrendőrök és randalírozó diákok csaptak össze. A rendbontók kirakatokat törtek be, autókat gyújtottak fel, valamint kövekkel támadtak a karhatalomra. Keddre virradóra ismeretlenek felgyújtottak egy külvárosi iskolaépületet, amely pillanatok alatt porig égett. A diákszervezetek képviselői a leghatározottabban elhatárolódtak a történtektől, de további békés tüntetésekre buzdítottak.
A tiltakozás mértéke nem magától értetődő, hiszen a hatvankettő, a rendszertelen járulékfizetők eseteben pedig hatvanhét évre emelt nyugdíjkorhatár európai összehasonlításban egyáltalán nem nevezhető magasnak. Csakhogy a reform első számú felelőse, Eric Woerth munkaügyi miniszter a nyár folyamán súlyos korrupciós botrányba keveredett, amely tovább csökkentette a Sarkozy-kormány egyébként is megtépázott népszerűségét. Figyelemre méltó adat, hogy az egyre élesedő tiltakozások ellenére a franciák nagy többsége még mindig a tüntetőket támogatja a kormánnyal szemben a múlt hétvégi felmérések szerint. Sokan azt gondolják, ha sikerül megakadályozni az ötéves elnöki ciklus deklaráltan legfontosabb intézkedésének megvalósítását, azzal olyan csapást mérnek Sarkozyre, amelyet képtelen lesz a 2012-es választásokig kiheverni. Magától értetődő tehát, hogy az ellenzéki Szocialista Párt (PS) korábban nem látott egységbe kovácsolódva állt a tüntetők mellé, sőt több vezető baloldali politikus maga is az utcára vonult.
- ajánlatunk
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- Egyre több a rendőr
- Felfedezés: fogyaszt a szőlő
- Cséfalvay: Küzdelmes két év volt
- Franciaország: meg kell menteni az euróövezetet
- Földrengés pusztított Olaszországban
- BL-győztes a Chelsea
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Nem csak az eper
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Heller, a hazug
- Új esély Brüsszeltől
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















