Hogyan látjuk a vörösiszap-katasztrófát?
A Századvég október közepén készített telefonos vizsgálata alapján, az ajkai timföldgyár tározójában bekövetkezett gátszakadás okozta vörös iszap katasztrófáról szinte a teljes magyar közvélemény tudomást szerzett: a megkérdezettek 95 százaléka hallott az eseményről, ami szokatlanul magasnak számít.
2010. október 18. 14:55

 A megkérdezettek a katasztrófa kapcsán több, szinte azonos fontosságú lépés megtételét tartják fontosnak. A „legfontosabb” feladatnak (a megkérdezettek 99%-a szerint) a települések védelmét tekintik egy újabb esetleges gátszakadástól, ezt követi a károsultak kártalanítása, valamint a gyárban dolgozók munkahelyének megvédése (98%), de majdnem ugyanilyen jelentőséget tulajdonítanak a felelősök megkeresésének is (97% tartja inkább fontosnak). Az adatok tehát egyértelműen arra utalnak, hogy a magyar társadalomban óriási szolidaritás nyilvánul meg a károsultak irányába, de ugyanakkor azt is érzékelik, hogy a gyár bezárása hosszú távon inkább rontja a károsultak helyzetét. A munkahelyek védelmét azonban nem feltétlenül a termelés mielőbbi újraindításától várják a kérdezettek. Ezt a feladatot ugyanis csak a megkérdezettek 80 százaléka látja inkább fontosnak.

Egyértelműen beazonosított felelős
 
A felmérés szerint a magyar társadalom túlnyomó többsége számára nem kétséges, hogy a tragikus katasztrófáért a gyárat működtető cég a felelős. A megkérdezettek mintegy héttizede (69%) van ezen az állásponton, s csupán 4 százalékuk vélekedett úgy, hogy természeti katasztrófáról van szó. A mintába kerülők 27 százaléka nem tudott vagy nem akart válaszolni a kutatás ezen kérdésére. Ugyancsak a vegyipari cég felelősségére utalhat közvetve az is, miszerint a válaszolók 76 százaléka szerint a bajba jutottak kártalanítása a cég feladata. Ettől eltérő álláspontot vallók 7 százaléka szerint a kártalanítás állami feladat, egy százalékuk pedig úgy nyilatkozott, hogy adományokból kell enyhíteni a tragédia elszenvedőinek okozott károkat.
 
A kormány ura a helyzetnek

A kormány által eddig megtett lépések összhangban állnak az emberek elvárásaival, hiszen nincs olyan lépés, amellyel a társadalom legalább négyötöde nem értene egyet. Sőt, majd minden kérdezett egyet ért a kármentő alap megnyitásával (97% egyetért), és szintén nagyon magas az érintett településeket védő új gát megépítésének támogatottsága (92%). Helyeslés övezi azt az intézkedést, amely a vállalatot és a tulajdonosait vagyonzár alá helyezte (85%), és a kérdezettek döntő többsége azt is elfogadhatónak tartja, hogy a kormány állami felügyelet alá vonta a Magyar Aluminium Zrt-t a katasztrófa elhárítás és a kártalanítás idejére. Összességében a magyar társadalom majd kilenctizede úgy véli, hogy a kormány jól (50%) vagy nagyon jól kezelte (36%) a vörös iszapkatasztrófa következményeit. A kormány döntéseivel egyet nem értők aránya kevesebb mint 10 százalék, ami azt jelenti, hogy ebben a súlyos helyzetben pártállástól lényegében független a kormányzati tevékenység pozitív megítélése.
gondola
megmondó
A jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó