
A tervek szerint az új szervezethez fut majd be az állami bevételek 90 százaléka, vagyis amennyiben rosszul dolgoznak, az egy százalékos tévedés is 100 milliárd forint nagyságrendű bevételkiesést okoz az állam számára - közölte Szabó Zsolt a Magyar Vámügyi Szövetség konferenciáját megelőző sajtótájékoztatón.
A fúzió célja, hogy a jelenleginél magasabb minőségben, szolgáltatóbb jelleggel működjenek a hatóságok - mutatott rá a helyettes parancsnok. Elmondta: regionális szinten főigazgatóságok jönnek létre, ugyanakkor valamennyi megyében egyetlen vám- és pénzügyőri igazgatóság alakul, amelyeknek lesznek kirendeltségei.
Az új szervezet felépítésének és feladatainak pontos meghatározásán jelenleg munkacsoportok dolgoznak - mondta Szabó Zsolt.
A vámhatóságot érintő adóváltozások között a legjelentősebbnek nevezte az otthoni pálinkafőzés jövedékiadó- mentességét 50 liter, 86 százalékos párlat mértékéig. Ez praktikusan 100 liter 43 százalékos párlatot jelent háztartásonként.
Számításaik szerint mindez, mintegy 30 milliárd forintos jövedékiadó-kiesést okoz az állam számára. Nyilvántartásuk szerint tavaly 8 milliárd forintnyi bevétel származott a bérfőzési szeszadóból. Ugyanakkor várhatóan visszaesik a boltban kapható tömény italok forgalma - jelezte Szabó Zsolt.
Tüske Péter a Magyar Vámügyi Szövetség elnöke úgy vélekedett: növelheti a magyar vámszakma szolgáltatásainak versenyképességét, ha Horvátország uniós csatlakozása nyomán új, közeli kikötők lépnek be a közös vámterületi forgalomba.Tolnainé Tóth Veronika, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője elmondta, hogy Magyarország 2011-es uniós elnökségének idején prioritásként kezelik Horvátország integrációjának elősegítését a vám területén is.
- ajánlatunk
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- Egyre több a rendőr
- Felfedezés: fogyaszt a szőlő
- Cséfalvay: Küzdelmes két év volt
- Franciaország: meg kell menteni az euróövezetet
- Földrengés pusztított Olaszországban
- BL-győztes a Chelsea
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Nem csak az eper
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Heller, a hazug
- Új esély Brüsszeltől
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















