Ilyen eset 13 ezer évenként fordulhat elő Magyarországon
2010. október 10. 09:47
Rendhagyó helyzet alakult ki az október 3-i önkormányzati választáson két Békés megyei kistelepülésén, Köröstarcsán és Dombiratoson. A polgármesteri székért versengő aspiránsok közül kettő között szavazategyenlőség alakult ki. Ilyen kiegyenlítettek az erőviszonyok, mikor és milyen feltételek mellett lesz az új voksolás, matematikailag mekkora esélyt volt a döntetlen állásra?
(...)
Portálunk két helyi matematikatanárt, a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakközépiskola oktatóit, Marczis Györgyöt és Székely Andrást kérte meg, vázolják fel, mekkora valószínűsége volt annak, hogy a köröstarcsai és a dombiratosi szavazategyenlőség az adott feltételek mellett előálljon. Köröstarcsa esetében ennek az esélye hozzávetőlegesen 0,0278 százalék volt – kaptuk a megoldást. Ami kicsit érthetőbben annyit jelent, hogy 10 ezer megismételt fordulóból 3-szor lehetne három induló és 1240 voksoló mellett két jelölt között szavazategyenlőség.
Minthogy azonban egy-egy fordulót 4 évenként rendeznek, így 40 ezer év (!) alatt 3-szor állhat elő ez a helyzet, ami azt jelenti, hogy 13 333 évenként egyszer. A gyulai matematikatanárok szerint „ez elég nagy esély.” Mindenesetre sokkal nagyobb, mint a lottóötöst telibe trafálni.
Címkék:
- ajánlatunk
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- Egyre több a rendőr
- Felfedezés: fogyaszt a szőlő
- Cséfalvay: Küzdelmes két év volt
- Franciaország: meg kell menteni az euróövezetet
- Földrengés pusztított Olaszországban
- BL-győztes a Chelsea
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Nem csak az eper
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Heller, a hazug
- Új esély Brüsszeltől
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
napi abszurd
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
megmondó
A jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















