
A férfi egy baltával sújtott le alvó, 30 éves bátyjára Nagymányokon, a család Rákóczi utcai házában – mondta Máté Dezső alezredes, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője pénteken a bűncselekmény részleteit ismertető sajtótájékoztatón Szekszárdon.
A gyilkos a holttestet baltával, késsel és fűrésszel több darabra vágta, a maradványokat pedig az épület pincéjében rejtette el úgy, hogy fűszerrel – paprikával, majoránnával – szórta be, majd nagy mennyiségű hulladékkal takarta le. A gyilkos a feldarabolt testről videofelvételt is készített; ezt a kihallgatásán azzal magyarázta, hogy később meg akarta nézni, hogy szembesüljön tettével, azután pedig öngyilkos legyen.
A bűntény az áldozat egy barátjának bejelentése nyomán jutott a rendőrség tudomására: csütörtökön kereste a férfit, de a lakásban csak nagy mennyiségű vért talált. A helyszínre érkező rendőrök a lakásban találták meg a gyanúsítottat, aki először azt állította, hogy bátyja külföldre távozott.
A holttest maradványait bonyhádi önkéntes tűzoltók segítségével emelték ki a szemét alól; a tűzoltóknak a bomló hulladék miatt oxigénpalackra volt szükségük a testrészek kutatásakor. A gyilkosság időpontja az eddigi adatokból nem volt megállapítható, feltételezések szerint a tetem megtalálása előtt legalább egy, legfeljebb három nappal történhetett.
A gyilkossággal gyanúsított fiatalember valószínűleg kábítószer hatása alatt állt, a rendőrök valószínűsítik, hogy könnyű drogot használt.
A lehetséges indítékról Máté Dezső elmondta: a testvérpár kapcsolata hosszabb ideje rossz volt, a gyilkos azt vallotta, hogy nem bírta tovább bátyja bántalmazásait.
Az alezredes ismertetése szerint az áldozat 2010. januárban szabadult erőszakos bűncselekményért és garázdaságért rá kirótt börtönbüntetéséből, az elkövető, aki a bonyhádi speciális iskola hetedik osztályos tanulója, vagyon elleni és garázda bűncselekmény miatt szintén volt már büntetve.
Mivel a gyilkosság után az öcs jelentős mennyiségű műszaki cikket értékesített, a rendőrség nem zárja ki az indítékok közül az anyagi haszonszerzés lehetőségét sem – mondta a bűnügyi osztályvezető.
- ajánlatunk
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- Egyre több a rendőr
- Felfedezés: fogyaszt a szőlő
- Cséfalvay: Küzdelmes két év volt
- Franciaország: meg kell menteni az euróövezetet
- Földrengés pusztított Olaszországban
- BL-győztes a Chelsea
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Nem csak az eper
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Heller, a hazug
- Új esély Brüsszeltől
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















