
A pálinkát eladni e mennyiség fölött kizárólag hatósági engedéllyel lehet, de egy főzde így is csak 400 liter pálinkát termelhet évente – jelentette be a Vám- és Pénzügyőrség.
Mint a hatósági közleményben olvasható, magánfőzésben a 18. életévét betöltött személy saját vagy vásárolt gyümölcsből évente, kizárólag személyes fogyasztásra 50 liter 86 fokos párlatot állíthat elő adómentesen (amely 86 liter 50 fokos, vagy 100 liter 43 fokos párlatnak felel meg). Ezen mennyiség fölött, illetve ha a párlatot a magánfőző értékesíteni kívánja, meg kell fizetni a jövedéki adót, és az előállítást a vámhatóságnak három nappal korábban be kell jelenteni. A magánfőző által egy évben előállított párlat mennyisége nem haladhatja meg a 2 hektoliter tiszta szesz mennyiséget (azaz a 400 liter 50 fokos párlatot, melyből a fentiekben említett mennyiség adómentes).
Magánfőzést végezni legfeljebb 100 liter űrtartalmú lepárló berendezésben lehet, melyet a vámhatóságnak nem kell bejelenteni. Egy háztartásban akkor is csak 50 liter párlat állítható elő adómentesen, ha abban több magánfőző él, azaz az adómentes mennyiséget a háztartásban élő magánfőzők nem vonhatják össze – figyelmeztet a Vám- és Pénzügyőrség.
Lepárló berendezést gyártani, értékesíteni kizárólag a vámhatóság engedélyével lehet – a párlatot értékesíteni pedig csak akkor, ha a magánfőző kistermelőnek minősül, és megfizette a jövedéki adót; az értékesítés palackozva, legfeljebb 2 literes kiszerelésben és párlat zárjeggyel ellátva, a kistermelő saját gazdasága helyén folytatott vendéglátás vagy falusi szálláshely-szolgáltatás keretében történhet.
A bérfőzdékben előállított párlat után 50 literig nem kell megfizetni a jövedéki adót, az a fölötti mennyiségre a jövedéki adó 2010-ben 1380 forint, 1 liter 50 fokos párlat esetében.A vámhatóság - ellenőrzései során - a jövedéki szabályokban meghatározottak teljesülését vizsgálja, így például a bejelentési kötelezettség teljesítését, a párlat értékesítésére, elidegenítésére vonatkozó szabályok betartását (például a párlat továbbra sem ajándékozható). A vámhatóság az előzőeken túlmenően a jövőben is elvégzi az ellenőrzött információkat tartalmazó - például a bérfőzetőkre vagy a magánfőzőkre vonatkozó - közérdekű bejelentések kivizsgálását is.
- ajánlatunk
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- Egyre több a rendőr
- Felfedezés: fogyaszt a szőlő
- Cséfalvay: Küzdelmes két év volt
- Franciaország: meg kell menteni az euróövezetet
- Földrengés pusztított Olaszországban
- BL-győztes a Chelsea
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Nem csak az eper
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Heller, a hazug
- Új esély Brüsszeltől
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















