Gustav Klimt Budapesten
Mintegy 70 művész 202 alkotását vonultatja fel a bécsi Secession művészegyesület legtermékenyebb korszakából a budapesti Szépművészeti Múzeum péntektől látogatható, Gustav Klimt és a bécsi szecesszió kezdetei 1895-1905 című kiállítása.
2010. szeptember 23. 16:10

A 202 műalkotást felvonultató kiállítás elsősorban a rajzokra és a sokszorosított grafikákra koncentrál, ezeket néhány kiemelkedő festménnyel egészítették ki, köztük a leghíresebbel, a Nuda Veritas című képpel és további hat Klimt-festménnyel. A Szépművészeti számára a nagy bécsi múzeumok mellett világszerte tucatnyi gyűjtemény kölcsönzött műalkotásokat, Klimt Aranylovag – Az élet harc című munkája például Nagojából érkezett és csak hét hétig lesz látható Budapesten. A kiállítás mintegy százmillió forintból valósul meg, a Nuda Veritas biztosítási értéke 25 millió euró, azaz mintegy 7 milliárd forint, az egész tárlatot 35 milliárd forintra biztosították.

Gustav Klimttől 57 művet válogattak be, ezek mellett a Secession számos más kiemelkedő művészének – többek között Kolo Mosernek, Carl Mollnak vagy Ferdinand Andrinak – a munkái is szerepelnek az anyagban. A rendezők a szecesszió nemzetközi kontextusára is hangsúlyt fektettek: láthatók lesznek például Renoir, Degas, Manet, Toulouse-Lautrec, Gauguin, Munch vagy Hodler munkái is. A Secession kiállításain szereplő egyetlen magyar művésztől, Kövesházi Kalmár Elzától két bronzfigura kapott helyet a tárlaton.

hirado.hu nyomán
megmondó
A jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó