
A BRFK kommunikációs osztálya a Magyar Nemzetkérdéseire adott válaszából kiderül: az 1957 és 1961 között belügyminiszterként tevékenykedő férfi a gyanúsítás ellen panasszal élt, amelynek megalapozottságáról az ügyészség dönt majd.
Megkezdődött az adatgyűjtés, megtörtént B. Béla gyanúsítottkénti kihallgatása, ami ellen panasszal élt, melyet az illetékes ügyészség bírál el – reagált a BRFK kérdésünkre, amely a Biszku Béla Duna TV-nek adott nyilatkozata miatt indított eljárás fejleményeit firtatta. Biszkut a jobbikos Szilágyi György jelentette fel a volt MSZMP-s augusztus 4-i interjúja miatt, mert a műsorban ellenforradalomnak nevezte az ’56-ban történteket, míg az azt követő megtorlásokat jogszerűnek minősítette, amelyekbe szerinte nem avatkozott bele a politikai vezetés, így ő sem. Beszélt arról is, hogy a halálos ítéletek törvényes bírósági eljárások következményeként, nem pedig koncepciós perek végén születtek.
A rendőrség augusztus 11-én rendelte el a nyomozást ismeretlen tettes ellen, a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása bűntett elkövetése gyanúja miatt. A Btk. kimondja, hogy „aki nagy nyilvánosság előtt a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. A kommunista bűntettek tagadása egy június 8-i törvénymódosítás óta büntethető, a törvény a kihirdetést követő harminc nappal később lépett hatályba (korábban csak a nemzetiszocialisták tetteinek tagadása volt jogsértő) – olvasható a csütörtöki Magyar Nemzetben.
- ajánlatunk
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- Egyre több a rendőr
- Felfedezés: fogyaszt a szőlő
- Cséfalvay: Küzdelmes két év volt
- Franciaország: meg kell menteni az euróövezetet
- Földrengés pusztított Olaszországban
- BL-győztes a Chelsea
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Nem csak az eper
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Heller, a hazug
- Új esély Brüsszeltől
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















