- Rendet akarunk! ­

Ezt fogja üzenni az októberi választás. A szavazatszámlálók majd közölni fogják a számszerű eredményt is, de aki forog a "nép" közt, az pontosan tudja, hogy már a tavaszi választás is ezt üzente a politikai osztálynak.

A kormányra jutott erők mostanáig nem teremtettek rendet. Viszont a választók még mindig rendet akarnak, és nem ígérkezik a Fidesz-KDNP-nél alkalmasb erő a rendteremtésre, ergo  a mind sürgetőbb vágy a rend után még nagyobb rendpárti győzelmet ígér.

Ez a rendvágy lényegében a következőket jelenti:
1. az elmúlt évek vérlázítóan erkölcstelen kormányzása nem maradhat megtorlatlan;
2. a jövőben legyen értelme becsületesen élni, a bűnt büntessék, a dolgos életet, az alkotást honorálják.

A népakaratot világosan hallják a tegnapi kormányzók is. Egész igyekezetük a tegnap relativizálására, az örökség légiesítésére irányul.

Továbbá az MSZP-nek meg kell nyernie néhány nagyvárost, különben a párt csődveszélybe kerül - fölvett ugyanis egy nagyobb hitelt, amelynek törlesztése súlyosan terheli a nagyságrenddel csökkenő állami apanázs miatt amúgy is gyöngélkedő pártkasszát. Magyarán ha nem nyer nagyvárost az MSZP, akkor nem marad pénze erőteljes politikai munkára a jövőben, s mivel a vörös párt aktivistái és támogatói nagy többségükben haszonvágyból politizálnak már emberöltők óta - el fognak párologni. Az a nagyváros, amelyik MSZP-s vezetést választ, a párt túléléséhez készít mentőövet.

De vissza a lényeghez: az emberek nagy többsége most azt akarja, hogy: szolgáltassék végre  igazság!

Emiatt mutat túl önmagán a Zuschlag-pertől a Cosma-gyilkosság perén át a legutolsó tanácsadói szerződésig minden ügy. És ezért hatástalan az MSZP szokásos "a Fidesz sem jobb" kampánya, ugyanis az embereket most nem az érdekli, hogy pofozott-e a fóti polgármester, hanem az, hogy kik lopták szét az országot, és hogy kik élték föl a jövőt.

Vagyis a népi igazságérzetet kell kielégíteni - különben vége a harmadik Magyar Köztársaságnak. Ha Zuschlag kaphatott nyolc évet (egyébként a hazai ítélkezési gyakorlathoz képest meghökkentően sokat), és ezt a közmegítélés szerint bőven meg is érdemelte, akkor a főbűnösnek tartott Gyurcsánynak ötszáz évet is kioszthatna a bíróság, a pénzügyi káoszért felelős Vereséknek háromszázat, a 2006-os ősz miatt sáros "rendészeti" és "igazságügyi" vezetőknek szintén háromszázat, a privatizációért, a PPP-disznóságokért is elvárnának száz éveket, a "tanácsadásokét" meg vagy ötvenet. Fejenként!

Az ország lelke háborog, a közbizalom megcsappant, és az állam iránti bizalom végletesen megcsappan, ha a fentiekből semmi sem valósul meg. Példának okáért vegyük a Cosma-pert. Már az is bőszíti az embert, hogy két évet bíbelődtek a felderítéssel meg a vádirattal, holott kezdettől nyilvánvaló a lényeg: egy gonosztevő társaság akarta a balhét, kiprovokálta a balhét, gyilkolt, és végül elpucolt, meg akart lógni az igazságszolgáltatás elől. Az áldozatokon segíteni egyikük sem próbált.

A közerkölcs a szándék alapján ítél: ha egyszer akarták a bajt, ők keresték, hogy ölhessenek, együtt csinálták az egészet, és végül együtt is menekültek, akkor minek bíbelődni azzal, hogy végül melyikük szúrt? Egyformán gyilkosok, mert szándékuk a balhéra irányult, ezt akarták, első vallomásukban el akarták titkolni a konkrét gyilkos megnevezését - minek hát a különbségtétel?

Az országrontó bűnös kormányzattal hasonlóképpen bánnának az emberek.

Ha másképpen lesz, az lesz az utolsó csapás a köztársaságra - mert ugyan kinek fontos, kinek áll közel a szívéhez egy berendezkedés, amelynek a haszonélvezői a bűnözők?