A „Fapados Alapítvány” fapados szónokai egy igen éleset szóltak bele a nagy magyar valóságba: a kormány nem valószínű, hogy az EU-elnökséget képes lesz kitölteni, sőt, gyakorlatilag már ott pusmognak az EU folyosóin, hogy a magyar kormány teljesen alkalmatlan.
Nomeg volt "megbukás, narancsszínbe öltözött bolsevik világ, volt hungaroputyinizmus, és jobboldali abszolutizmus".
Milyen jó, végre vannak olyan alapítványi beszélők, akik teljesen függetlenek, párttól és mindenféle pénzforrástól, és persze teljesen érdekmentesek. További jó tulajdonságuk, hogy hitelesek. Azt is nagyon szeretjük, hogy ők olyan fogalmakat használnak, amelyek tökéletesen leképezik azt a helyzetet, amelyet most megélünk.
Ugyanis Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba, Bauer Tamás, Vitányi Iván és Göncz Kinga teljesen független értelmiségiek. A Fapados Alapítvány is teljesen független. Érdekmentesek is. Nem voltak kormányon, közülük például Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba, és Göncz Kinga még véletlenül sem volt miniszter, vagy miniszterelnök. Bauer Tamás, Vitányi Iván szintén független értelmiségi, Vitányi például függetlenül a kurzustól, 1990 óta MSZP-képviselő, Bauer exképviselő meg SZDSZ-es volt. Naná, hogy függetlenek.
A pénzforrások is tökéletesen függetlenek.
Szóval a Fapados Alapítvány rendezvényén szocialista politikusok hörögtek, és mondták a tutit.
A kedvenc tutimondás a „legszebb” szocialista képviselőjelölt/nő/férfi/izétől származik, Rácz alias „Terry Black” Károlytól. A bikicsunáj, meg májküldzsekszon után már nem nagyon gondolhattuk, hogy tudnak ehhez hozzátenni, de sikerült. Minden tiszteletünk a magukat felvállalóké, de amikor már egy transzvesztita osztja nekünk az észt arról, hogyan kellene élni, meg kit kellene tisztelni, akkor valami nagyon kibicsaklott ebben a társaságban. „Legyünk őszinték: számomra Magyarországnak két olyan miniszterelnöke volt, akire én nagyon büszke vagyok, az Horn Gyula, a másik Gyurcsány Ferenc.” Jó, őszinték vagyunk, Terry Black büszke Gyurcsány Ferencre és Horn Gyulára. Basszus, egy paradicsommadarat szeretnék még látni, aki mondjuk, megmondja nekem a számítógép-kezelés szabályait.
Vinnyogni viszont tudnak. Azt nagyon. Meg hörögni. A helyükben, ilyen fejekkel, az októberi választásokban nem nagyon bíznék. De majd meglátjuk, hátha Terry Black egyfajta csodafegyverként megmenti őket a totális bukástól.
- ajánlatunk
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- Egyre több a rendőr
- Felfedezés: fogyaszt a szőlő
- Cséfalvay: Küzdelmes két év volt
- Franciaország: meg kell menteni az euróövezetet
- Földrengés pusztított Olaszországban
- BL-győztes a Chelsea
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Nem csak az eper
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Heller, a hazug
- Új esély Brüsszeltől
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















