
Fenyegető üzenetet küldött a tálib mozgalom a magyar kormánynak a magyar katonanő halálát követően - közölte szerdán egy pakisztáni lap. A Frontier Post című angol nyelvű újság szerint a tálibok szóvivője kedden kijelentette: további magyar áldozatok lesznek, amennyiben
Budapest nem vonja ki a magyar katonákat.
Az Afghan Islamic Press (AIP) nevű hírügynökség keddi jelentése szerint a tálibok szóvivője, Zabihullah Mudzsahid azt közölte: a halott katonanő magyar társai az afgánok ellen háborúznak, és ők is, akárcsak a szövetségeseik hasonló sorsra fognak jutni. " A magyar kormánynak és a magyar állampolgároknak ez a háború, amelyre elkötelezték magukat, semmiféle előnyt nem biztosít. Ez a háború Amerika hasznára van"- mondta a szóvivő.
A Magyar Honvédség Baglán tartományban szolgáló újjáépítési csoportjának egyik konvoja ellen augusztus 23-án követtek el merényletet. A konvoj huszonkilenc magyar katonát szállított Mazari Sarifba, ahonnan hazautaztak volna. A támadók egy útszéli robbantás után három irányból is megtámadták őket a magyar katonák állomáshelyétől, Puli Kumritól húsz kilométerre északnyugatra.
A konvoj negyedik autóját egy gránát találta telibe. A járműben öten ültek, elöl a sofőr és a parancsnok, hátul a többiek. Egyedül a gépjármű vezetője nem szenvedett sérülést. Egy 32 éves magyar katona, Pappné Ábrahám Judit a helyszínen meghalt, Kolozsvári György zászlós életveszélyesen, két másik katona súlyosan megsérült. Kololzsvári Györgyöt még haza tudták hozni Budapestre, a Honvéd kórházba, ahol kedden reggel meghalt.
- ajánlatunk
- Schmitt: Egységes, látható és érezhető a nemzetpolitika
- Férfiágon öröklődik a szívbetegség?
- Megvalósult gyermekkori álom
- „Magyarországon sajtószabadság van”
- Új törvények - A szorgalommal nem volt baj
- Rengeteg madár pusztul el
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Bankárok a Nyugat diktátorai
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Volt egyszer egy puccsÉg a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.















