
Az MKPK hétfőn újabb 5 évre megválasztott elnöke rámutatott: az egyházi közoktatási intézmények kiegészítő normatívájának kifizetését tekintve az állam 4 milliárd forintos elmaradásban van az Állami Számvevőszék megállapítása alapján. Ezt a kormányzat részletekben ígéri rendezni.
Idén az összes egyház együttvéve mintegy 1 milliárd forintot kap meg a tervek szerint az elmaradt összegből. "Erről azonban kormányhatározat vagy jogszabály nincs még a kezünkben" - tette hozzá.
Erdő Péter úgy fogalmazott: "nem gondolom, hogy különleges kedvezményekről lenne szó" a 4 milliárd forintos elmaradásának rendezésekor, mert az 1990. évi IV. törvény egyenlő normatív támogatást rögzít az egyházi fenntartású és az akkor államinak nevezett intézmények között.
Ha az oktatás egészének finanszírozási szisztémája változik a jövőben, akkor az egyház továbbra is csak azt kéri, hogy "egyenlő módon kapjuk a finanszírozást", mint ahogyan az állami vagy önkormányzati intézmények kapják. Az oktatók bérét Nyugat-Európa sok országában az állam közvetlenül fizeti - hívta fel a figyelmet.
A kistelepülési iskolák egyház általi átvételével kapcsolatban kiemelte: ha túl kicsi a tanulói létszám, akkor a fenntartás rentabilitása kérdéses lehet, ezért feltételezhető, hogy amit az önkormányzat nem képes anyagi okból fenntartani, azt az egyház sem tudja fenntartani. Így "tudatosan, stratégiaszerűen sok deficites intézmény vállalása nem tartozik a lehetőségeink közé".
Ha az állami finanszírozás rendszere lehetővé teszi, akkor az általános iskolai oktatás, főleg az alsó tagozat lehetőleg a gyermekek lakóhelyeinek környékén maradjon. Ugyanakkor nem lehet arra gondolni, hogy az egyház által fenntartott iskolák számát tömegesen, a jelenlegi százalékos arányok többszörösére lehetne növelni egyrészt a gazdasági kockázat miatt, másrészt pedig azért, mert az iskolákban biztosítani kell a katolikus szellemű nevelést - mondta.
Erdő Péter a romák oktatásával kapcsolatban kitért arra: ahol lehet, legyenek együtt a különböző etnikumú gyermekek, de ha nyelvi vagy kulturális okból a külön oktatás és nevelés szükséges, akkor annak a közösségnek ezt kell megadni, és ebben kell őket támogatni. Meglátása szerint a roma értelmiség erősítését az erre szakosodott felsőoktatási szakkollégiumok létesítésével is segíteni lehetne. Elsősorban azonban a romák alapfokú oktatását kell megoldani - hangsúlyozta.
- ajánlatunk
- Schmitt: Egységes, látható és érezhető a nemzetpolitika
- Férfiágon öröklődik a szívbetegség?
- Megvalósult gyermekkori álom
- „Magyarországon sajtószabadság van”
- Új törvények - A szorgalommal nem volt baj
- Rengeteg madár pusztul el
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Bankárok a Nyugat diktátorai
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Volt egyszer egy puccsÉg a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.















