
Ritka alkalom az, ha egy kormány 100 napot értékelhet, ez olyan pillanatokban szokott előfordulni, amikor nagy dolgok történnek- mondta Orbán Viktor, kedden tartott beszédében Budapesten. A kormányfő a Professzorok Batthyány Körének meghívására tartott értékelő beszédet kormánya eddigi munkájáról, melyet sikeresnek értékelt.
Emlékeztetett, a tavaszi óriási fölényű Fidesz-KDNP választási győzelemmel történelmi 100 nap kezdődött Magyarország számára, melyben végleg leszámoltak az elmúlt nyolc év politikai gyakorlatával. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a kétharmados magyar forradalommal egy időben Nyugat-Európa-szerte hasonlóan felgyorsult, „összesűrűsödött az idő”, vagyis egységnyi idő alatt sokkal több döntés meghozatalára volt szükség, mint máskor. Ezzel kapcsolatban elmondta: világos, hogy új gazdasági, társadalmi és politikai erőterek alakulnak ki a világban, ehhez pedig hazánknak sikerül talán a leghamarabb alkalmazkodni, ezért jók az esélyeink.
Mostanra – húzta alá – egyértelmű, hogy az utópiákra épülő gazdasági felfogások zátonyra futottak, nem folytathatóak, ezért az új kormány „valóságot épít”.
Száz nappal ezelőtt – foglalta össze a miniszterelnök – a gazdaság mélyrepülésben volt, hatalmassá duzzadt az adósság, a munkanélküliség az egekbe szökött. Az új kormány feladata ebben a száz napban az volt, hogy a nemzettel együttműködve megteremtse egy új irány alapjait. Ehhez – fogalmazott - „fel kellett tűrnünk az ingünk ujját”, de látni kell, hogy a rombolás hamar megy, az építkezés annál lassabb, nehezebb folyamat.
Orbán Viktor szerint egyedülálló, hogy egy pártszövetség választási programja megegyezzen a kormány programjával, de esetükben ez megvalósul: azt teszik, amire a társadalom elsöprő többségétől felhatalmazást kaptak.
A miniszterelnök elmondta, 100 nap alatt 55 törvényt fogadott el a Parlament (4 éve 19 volt ez az arány), és a kétharmados forradalom „nem kímélte a tabukat”. Bebizonyítottuk – sorolta -, hogy a politikai osztály nem érinthetetlen, a határon túli magyarság ügye pedig megkerülhetetlen. „100 nap alatt több eredményt értünk el, mint elődeink nyolc év alatt”- fogalmazott.
Orbán Viktor, beszédében részletesen is kitért egyes törvényi intézkedésekre, majd leszögezte: a száz nappal azt szerette volna megmutatni, hogy van remény, akarat és képesség Magyarország megújítására.
- ajánlatunk
- Schmitt: Egységes, látható és érezhető a nemzetpolitika
- Férfiágon öröklődik a szívbetegség?
- Megvalósult gyermekkori álom
- „Magyarországon sajtószabadság van”
- Új törvények - A szorgalommal nem volt baj
- Rengeteg madár pusztul el
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Bankárok a Nyugat diktátorai
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Volt egyszer egy puccsÉg a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.















