
A műsorszolgáltatások ne sérthessék a házasság és a család intézményét; az alkotmány tizenötödik paragrafusa is úgy szól: a Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét. Ez pedig az államot arra kötelezi, hogy a rendelkezést intézményesen tovább ültesse a törvényekbe. Most, a "médiaalkotmányozás" során, a sajtóról és a médiatartalmakról szóló törvényjavaslatba is - indokolta módosító javaslatát a KDNP-s politikus.
A másik módosítás, az oktatáshoz való jog, egyfelől kötelezettséget írna elő a közszolgálati műsorszolgáltatás számára. Másfelől a közönség oldaláról teremtene egy olyan jogot, amit megkövetelhet és számon is kérhet a hatósági eljárás során - nyilatkozta Pálffy István.
A beszélgetésből kiderült: a képviselőnek a hungarikumok médiatartalmakban való megjelenítésére tett javaslata összhangban van a hungarikumokról készülő törvényjavaslattal. Utóbbi egyértelműen meghatározza majd a hungarikumok fogalmát és körét és oltalmat biztosít ezeknek. "Meg lesznek nevezve ezáltal, össze lesznek gyűjtve, vagyis egy műsorszolgáltatásba nagyon egyszerűen bekerülnek, ugyanúgy, mint az időjárás" - fogalmazott a sajtóbizottság alelnöke. Hozzátette: fontos, hogy a közönségnek joga legyen ezeket megkövetelni, joga legyen viszont látni e tárgyi és szellemi termékeket a médiumokban, műsorokban.
A politikus fontosnak nevezte tovább azt is, hogy az új médiaszabályozásnak legyenek részei az újságíró informátorát és az újságírót magát is védő rendelkezések. "Ezek a sajtókörnyezetet segítik, mint ahogy számos más javaslat is. Például, hogy ne csak munkajogi eljárásokban, hanem teljes polgári jogi szerződések esetén is védelmet élvezzenek az újságírók, akár az őket alkalmazó vállalattal, intézménnyel szemben. Az újságírói szabadság így is érvényesülhessen" - nyilatkozta a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában Pálffy István.
- ajánlatunk
- Lehet-e más az ellenzék?
- Gyurcsányék "elhagyott robbanó böröndje" - leállt a Malév
- Ausztriában is mentősáv
- Európa is a fagy szorításában
- A közös Európa eszménye - ugyan már, Miniszter Úr!
- 1 millió 238 ezer magyar él Romániában
- Szükség van nemzeti légitársaságra
- Magyar Filmművészek Szövetsége: érvényesíteni akarjuk a "szakmai értékrendet"
- "A cél, hogy mindenkit megvédjünk"
- Jövedelempótlékkal kompenzálhatják a kismamákat
- A 4K! nem támogatja a "Békamenetet"
- Jöttek, mentek, maradtak - A legnagyobb trauma az MSZP-t érte
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- Gyurcsány elvette a táblát...
- A "Dohányon vett kapitány" - Bokros "igazi konzervatív" kritikája
- Liptai Claudiát elrabolták
- Az unió talán nem is európai
- Billary Klinton levele Magyarországhoz
- Kit képvisel az Európai Unióban Bokros Lajos?
- Gyurcsány száműzne
- Hová menjen Göncz Kinga?
- Alkotmány- és plágiumvadászok
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Liptai Claudiát elrabolták
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- VV Verát tízmilliós pornós szerződés várja kint
- Gyurcsány száműzne
- Halottasbicikli eladó!
- A "Dohányon vett kapitány" - Bokros "igazi konzervatív" kritikája
- Bokros Lajos pakkolA 2010-es választások idején az akkori MDF miniszterelnök-jelöltjeként azzal sokkolta a polgárokat, hogy pakkjából salsa-táncosnőket bontott ki.
- Áttört a korrupciófrontHiába telt már el tizenhat év: a suskus, a mutyi napvilágra kerül. A korrupt politikus lelepleződik akkor is, ha az ügyészség már nem tud vele mit kezdeni.
- Rendteremtés a múltbanGondoljon bele a dolgok rendjébe, s rájön, az egyetlen dolog amit alakíthatunk: a múlt.
- Incze László arca kapcsolataink visszapillantó tükrében (1.)Azt is tudtuk, hogy a hamis dogmákra alapozott iskolai történelemoktatással torkig van.















