
India 60 napi haladékot adott a BlackBerry-nek, hogy tegye lehetővé számára a beszélgetések és üzenetek ellenőrzését, miután a RIM felajánlott néhány megoldást arra, hogy szeptember elsejétől hozzáférhessen a titkosított kommunikációhoz. Ezzel a vállalat megmenekült attól, hogy Új-Delhi beváltsa korábbi fenyegetését és betiltsa a BlackBerry email szolgáltatását, amivel a vállalat elveszthette volna a több mint egymillió indiai előfizetőjét. India azt várja a RIM-től, hogy hozzon létre helyi szervert, biztosítsa a hatóságok számára a teljes ellenőrzést a titkos kommunikáció fölött és adja át a cég titkosító rendszerének kódjait is.
A RIM korábban visszautasította az indiai kormány követelését, arra hivatkozva, hogy ők sem ismerik az összes kódot, mert a szoláltatást megrendelő vállalatok saját kulcsokat használnak. Emellett a kanadai székhelyű cég egyik országnak sem akart olyan jogokat biztosítani, amelyet a többi állam nem kap meg. Ezzel a kijelentéssel kerültek ellentétbe azok az Indiához került jelentések, melyek szerint Kínában a BlackBerry helyi szervert állít fel. Ezt a RIM egyébként tagadja, ám már maga a gyanú is elegendő volt arra, hogy Újdelhit azonnal keményebb fellépésre ösztönözze.
Nemzetbiztonsági kockázat
Indiát elsősorban az aggasztja, hogy különböző militarista csoportok visszaélhetnek a titkosítás lehetőségével, emellett szeretné ellenőrzése alatt tartani az országban és Pakisztánban tevékenykedő iszlámista terrorista csoportok kommunikációját. Újdelhi információi szerint a 2008-as mumbai terrortámadás elkövetői is titkosított, talán épp BlackBerry telefonokon készítették elő a merényleteket.
A BlackBerry legnagyobb technikai vívmánya, népszerűségének egyik fő oka, hogy kiemelten kezeli a titkosítást és a levelezési rendszere minden másik szolgáltatónál biztonságosabb. Mivel a készülékek kanadai szervereken, kódolva futtatják át az adatokat, ezért azokhoz nem lehet a helyi szolgáltatókon keresztül hozzájutni. A telefont kívülről nem lehet feltörni, pedig a legtöbb országban a kormányzatoknak a szervezett bűnözés elleni hatékonyság miatt, indokolt esetben szükségük van arra, hogy lehallgathassák a telefonos kommunikációt.
Egyre több ország a BlackBerry ellen
Nem India az első, és valószínűleg nem is az utolsó ország, amely aggályokat fogalmazott meg a BlackBerry-vel kapcsolatban. Korábban az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia és Indonézia is felszólította a céget, hogy tegye lehetővé hatóságainak az információcsere ellenőrzését, mert különben a bűnözők teljes titokban kommunikálhatnak egymással. Az Emirátusokban tavaly októberben le is zárták a BlackBerry üzenetküldő, e-mail és böngésző szolgáltatásait, a szaúdiak pedig augusztus elején tették meg ezt a lépést, amivel sikerült kicsikarniuk, hogy a RIM átadja az ottani BlackBerry Messenger titkosított üzenetek dekódolásához szükséges kódokat a hatóságnak és felajánlotta, hogy az országba telepítik az ottani igényeket kiszolgáló szervereiket. Bár ezek az arab országok is a biztonságra hivatkoznak, de náluk egyéb mozgatórugók is vannak, ugyanis a titkosítást a szigorú iszlám törvények kijátszására használják sokan, például társkeresőnek.
Európából Németország csatlakozott a BlackBerry-t ellenzők táborához. A német belügyminiszter nemzetbiztonsági kockázatnak tartja, ha egy magáncég felügyeli többek közt az állami hivatalok közti kommunikációt, ezért ő is felvetette a keményebb fellépés lehetőségét, ha nem sikerül megoldást találni.
A BlackBerry-nek pedig kevés lehetősége van az egyre fokozódó nyomás ellen. Ha betiltják szolgáltatásait, akkor elveszíti az előfizetőit, kulcsfontosságú fogyasztói piacait, ráadásul a cég részvényeinek az ára is újra és újra zuhanni kezd, ahányszor újabb állam fenyegetőzik betiltással. Éppen ezért a RIM minden esetben a kompromisszumokra törekedett és végső megoldásként szeretne a többi telekommunikációs céggel kidolgozni egy olyan rendszert, amely szabályozza, hogy az egyes országok hatóságainak milyen hozzáférést biztosít a titkos kommunikációhoz.
Más cégek is a BlackBerry sorsára juthatnak
A Google és a Skype is könnyen a BlackBerry sorsára juthat Indiában, hiszen az indiai informatikai és kommunikációs ügyekért felelős miniszter, Sri Szacsin Pilot korábban úgy nyilatkozott, hogy minden olyan kommunikációs rendszert be fognak tiltani, amit nem képesek lehallgatni. Most, hogy a RIM-mel úgy tűnik, sikerült megállapodni, bejelentették: a Google-tól és a Skype-tól is kérik a hozzáférési jogok megadását és azt, hogy a magánhálózatokon se áramolhassanak ellenőrizhetetlen adatok. A távközlési cégek várhatóan sorra alul fognak maradni a kormányokkal szemben, ugyanis egyikük sem engedheti meg magának, hogy több millió felhasználót veszítsenek, ezért kénytelenek lesznek lehetőséget biztosítani a törvényes lehallgathatóságra.
- ajánlatunk
- Száztíz-százhúsz volt Malév pilóta már a Wizz Air-nél, a Ryanair is toboroz
- Orbán évértékelője: "mérföldkőhöz érkeztünk"
- Patrióta Európa Mozgalom - magyar civilek európai mozgalmat indítottak
- Olyan titkos volt a záradék, hogy Gyurcsány sem tudott róla?
- Megmaradhat a Puskás Stadion, de közben felépülhet az új
- Fukuyama nem tágít - és "elképedt"
- Parlamenti vizsgálóbizottságok - Vöröslött az iszap... I.
- A volt honvédelmi miniszter tudott a korrupcióról
- Továbbra is tart a növekedés
- A stressz is okozhat tartós köhögést
- Belpolitikai válság Romániában
- A cambridge-i professzor elítéli a 168 Órát
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Liptai Claudiát elrabolták
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Gyurcsány száműzne
- Rendteremtés a múltban
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- A DK megrendeli Orbántól Gyurcsányék "hibalistáját" is
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Bírságot kap, akinek csúszós marad a járdája
- Havi félmillióért árulja testét VV Zsuzsi
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
- Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.
- Drága Nellikém!Két nap óta reggeltől estig a Klábrédiót hallgatom. Különösen tetszik, hogy csak független szakértőket szólaltatnak meg.















