Csecsenföld: hadüzenet a vérbosszúnak
A muzulmánok szent hónapja,a ramadán végéig fel kívánja számolni a vérbosszút Csecsenföld első embere, aki maga az egyik legfőbb célpont, hiszen nagy számban tette el láb alól honfitársait.
2010. szeptember 6. 14:23

Ramzan Kadirov, Csecseföld elnöke hadat üzent a vérbosszúnak. Pontosabban ki akarja békíteni a kötelező vérbosszú miatt egymást engesztelhetetlenül gyűlölő és az ellenséges klán tagjait buzgón irtó csecsen családokat. Ötvenhat ilyen nyilvánosan kimondott vérbosszút tartanak számon Csecseföldön.

A köztársaságát vaskézzel kormányzó Kadirov most kijelentette, hogy a mohamedán böjti hónap, a ramadán végéig mind az 56 esetet megoldja – elsősorban a vének tanácsa és a vallási vezetők segítségével, de az össznemzeti megbékélésbe bevonja a legfontosabb helyi politikusokat is, sőt mint mondta ő maga is személyesen részt vesz a békítésben. Ez igen nemes felajánlás, de talán nem teljesen önzetlen. A Kadirov család ugyanis maga is számos vérbosszúeskü célpontja lehet, hiszen a rabiátus ifjú vezető az utóbbi években meglehetősen sok ellenfelét tetette el láb alól. Igaz, a félig már kiirtott Jamadajev klán feje nemrég látványosan kibékült Kadirovval – vagy inkább behódolt neki, de a nyilvános barátkozás még nem jelenti azt, hogy minden családtag valóban letett a vérbosszúról, amely Csecsenföldön eddig minden rendszerben kiirthatatlannak bizonyult.

Magyar Rádió nyomán
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
A két kaszás kijár neki, miután éltének évtizedei alatt annyiszor el akarták kaszálni, és, ha színműveinek hazai, azaz magyarhoni sorsát vesszük alapul, ez évtizedeken át sikerült is.
  • Volt egyszer egy puccs
    Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó