
A nagykorúvá vált Budavári Borfesztivál, Közép-Európa egyik legrangosabb, legnépszerűbb szakmai rendezvénye, művészeti fesztiválja, ahol a számtalan eseményt az emberiség leginkább kultikus terméke, a bor fogja össze. Az eseményen évről-évre több tízezren ismerkednek meg a kulturált borfogyasztás művészetével, a borok készítőivel, a magyar gasztronómia és népzene különlegességeivel.
A program szeptember 6-án, és 7-én a Boregyetemmel kezdődik. Első nap a piacvezető magyar bor márkákról hallhatnak – kóstolóval egybekötött – előadást Romsics Lászlótól, a Törley Pezsgőpincészet főborászától majd a magyar rosékirály, Dúzsi Tamás beszél a roséban és a sillerben rejlő lehetőségekről, végül Dr. Csizmadia András vezeti be a hallgatókat a sajtok és borok harmóniájának rejtelmeibe. Második nap a történelmi Magyarország borvidékeiről és lehetőségeiről tart előadást Förhénci Horváth Gyula etnológus és bemutatkoznak a határon túli magyar borászatok is.
Szeptember 8-án, 16.00 órakor a Magyar Nemzeti Galéria C-épületében nyílik Szalay Zoltán, fotóriporter (F)elszállott a páva című, múltidéző fotókiállítása.
A szeptember 8-án kezdődő budavári ünnepi forgatagon 15 ország több mint 200 borászata és két színpadon közel hatvan kulturális produkció várja a látogatókat. A Borkiállítás és Vásáron Magyarország borászainak színe-java kínálja kóstolásra legszebb borait. A hazai nedűk mellett neves borkereskedők és a vendégrégió jóvoltából számos külföldi bor is bemutatásra kerül. A borkínálatban ott lesznek a hazai és a rangos nemzetközi versenyeken, többek között a 11. VinAgora Nemzetközi Borversenyen érmeket, díjakat nyert borok, valamint készítőik. Díszvendég a Kárpát-medence határon túli magyar borászata.
A Borkiállítás és Vásár ünnepélyes megnyitóján, szeptember 8-án, 18.00 órakor, a Borfesztivál nagyszínpadán Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter mond köszöntőt.
Nyitókoncert este 20.30 órakor a Hooligens-szel. Öt napon át, két színpadon, igazi sztárparádéra lehet számítani. Fellép többek között: Agostones, Bartók Béla Férfikar, Benkó Dixieland Band, Dresch Quartet, Csík Zenekar, Ghymes, Etnofon zenei Társulás, Herczku Ágnes és a Nikola Parov Quartet, Hot Jazz Band, Jazzsteps, Lovász Irén és Zenekara, Pribojszki Mátyás Band, Orosz Zoltán Trió, St. Martin, Tabulatura, Tiborcz Quartett, Vivat Bacchus együttes. A zárónapon, vasárnap a cigányzene virtuózai kápráztatják el a közönséget: a Técsői Banda, Tcha Limberger és zenekara, a Magyar Nemzeti Cigányzenekar, és Pál István Szalonna és bandája &Kalotaszegi Allstars lép a színpadra.
Lesz borbíráló tréning és Fesztivál Bora választás a VinAgora sátorban, pezsgőlovag avatás a nagyszínpadon, szüreti felvonulás és néptánc-gála, játék és meglepetés.
A kiváló borok mellett sokszínű, tájjellegű gasztronómiai kínálat várja a látogatókat. Ínyencek, nagyétkűek, édesszájúak egyaránt megtalálhatják a kedvükre valót. A már jól bevált borkorcsolyák, sajtok, a tapolcai pisztráng, balatoni süllő, jókai bableves, sült kolbász, és a töki pompos mellett érdemes lesz megállni az Oroszlános udvar bejárata előtt, ahol a Kárpát medence elfeledettnek hitt ételeit lehet megkóstolni. Mint a Savanyú tormalevest belsőségekkel, zöldségekkel, a Kakastaréjos aprólékokat házi tarhonyával, a Füstölt borjúnyelv sütőtök pürével, vagy a Vadragu mákos nudlival, amelyek olyanok, mint amilyeneket nagyanyáink otthon főztek még. Lesz Szittya pita, Embörös rétes és idén először Pogácsa és Perecház, Kürtöskalács is lesz.
A focirajongók is örülhetnek, mert az idén a Borfesztiválhoz kötődően a Magyar BorÁsz Válogatott a Német BorÁsz Válogatottal mérkőzik meg szeptember 10-én, pénteken, délután 5 órai kezdettel a Margitszigeti Atlétikai Stadionban. Másnap pedig a német válogatott tagjai mutatják be boraikat 13 órától a Budavári Borfesztiválon.
A Borkiállítás és Vásárt követően, szeptember 16-án, a Művészetek Palotájában a Gálakoncert műsora a nemzeti romantika legendás nagyjai előtt tiszteleg: Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Dohnányi Ernő, Kodály Zoltán művei csendülnek fel.
Idén, a szeptember 17-i Jótékonysági Borárveréssel fejeződik be a Borfesztivál, és az árverésből befolyt pénzt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat az árvízkárosultak megsegítésére fordítja.
Nyitva tartás:
Szeptember 8-9-én (szerda, csütörtök): 14-23 óráig
Szeptember 10-én (péntek): 12-23 óráig
Szeptember 11-12-én (szombat, vasárnap): 10 -23 óráig
Pénztár nyitva tartás: 22 óráig!
- ajánlatunk
- Férfiágon öröklődik a szívbetegség?
- Megvalósult gyermekkori álom
- „Magyarországon sajtószabadság van”
- Új törvények - A szorgalommal nem volt baj
- Rengeteg madár pusztul el
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- A fejlesztési minisztérium ésszerű kompromisszumra törekszik
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Bankárok a Nyugat diktátorai
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.















