Elkezdődött az önkormányzati választások kampánya, a Fidesz-KDNP-nek nemigen kell izgulnia, a szocialisták lassan megszokják, hogy zsugorodnak, az SZDSZ és az MDF nem létezik, az LMP és a Jobbik jól hajrázott, és derűs alternatívaként itt van nekünk a Kétfarkú kutyák hódítása.
A nyár után folytatódik a harc, és már most rettentően unom, főleg a vasárnapi rántotthús után. A finnyálkodó megnyilvánulásban természetesen fontos szerepet játszik, hogy nekem még van rántotthusom. De, hogy nem csak nekem van elegem, az jól látszik a Kétfarkúak térnyerésén is. Évek óta léteznek, és most nekivágtak a csatának. Igaz, nem gyűjtöttek elég cetlit, de szivárványt hoztak a politikai pocsolyák fölé, amiből már csak a sárga gumikacsáik hiányoznak.
Programjuk, a Legyen minden jobb! igazán kitűnő. Az örök életre, ingyen sörre, adócsökkentésre, pénzosztásra mindig lészen kereslet, hiszen nagyjából ilyen alapon ikszelgetünk négyévente. Arról már nem is beszélve, hogy nem munkahelyeket akarnak nekünk teremteni, hanem csak fizetést, mert véleményük szerint nem méltó az emberi fajhoz, hogy dolgoznunk kelljen. Éljen!
Aztán a világbéke bevezetése sem utolsó dolog, bár ez talán szintén nem passzol az emberi faj természetéhez, de egy próbát megér.
A Kétfarkúak sehol nem tudtak jelöltet állítani; mi nem vagyunk Izland, ahol nyilvánvaló hülyeségekkel is lehet valakiből politikus. Úgy látszik, nálunk vagy jelentős az állampolgári igény az emeletes politikai marhaságok decens, öltönyös csomagolására, vagy le se sz*rják őket.
És ennek az lehet az oka, hogy csak a rántotthús zabálók foglalkoznak a hülyeségméréssel, mert a többieknek akad, ha nem is jobb, de más tennivalójuk. Például helyettünk is dolgoznak. Mert akárhogy is nézzük, az nem munka, hogy valaki klimpíroz egy kicsit a billentyűkön, másokat piszkál, és mellékesen világgá ordítja a saját elmekórtani leiratát. Munka az, aminek van látszatja, meg értelme, ilyen például a mosogatás, a házépítés, vagy a pelenkacsere, meg a lópatkolás.
Ennek az országnak éppen az a szerencséje, hogy többen vannak közöttünk, akik nem olyan hülyék, hogy hülyeségméréssel, meg hülyékkel foglalkozzanak, hanem csak legyintenek ránk és teszik tovább a dolgukat, rántotthús nélkül…
- ajánlatunk
- Lehet-e más az ellenzék?
- Gyurcsányék "elhagyott robbanó böröndje" - leállt a Malév
- Ausztriában is mentősáv
- Európa is a fagy szorításában
- A közös Európa eszménye - ugyan már, Miniszter Úr!
- 1 millió 238 ezer magyar él Romániában
- Szükség van nemzeti légitársaságra
- Magyar Filmművészek Szövetsége: érvényesíteni akarjuk a "szakmai értékrendet"
- "A cél, hogy mindenkit megvédjünk"
- Jövedelempótlékkal kompenzálhatják a kismamákat
- A 4K! nem támogatja a "Békamenetet"
- Jöttek, mentek, maradtak - A legnagyobb trauma az MSZP-t érte
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- Gyurcsány elvette a táblát...
- A "Dohányon vett kapitány" - Bokros "igazi konzervatív" kritikája
- Liptai Claudiát elrabolták
- Az unió talán nem is európai
- Billary Klinton levele Magyarországhoz
- Kit képvisel az Európai Unióban Bokros Lajos?
- Gyurcsány száműzne
- Hová menjen Göncz Kinga?
- Alkotmány- és plágiumvadászok
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Liptai Claudiát elrabolták
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- VV Verát tízmilliós pornós szerződés várja kint
- Gyurcsány száműzne
- Halottasbicikli eladó!
- A "Dohányon vett kapitány" - Bokros "igazi konzervatív" kritikája
- Bokros Lajos pakkolA 2010-es választások idején az akkori MDF miniszterelnök-jelöltjeként azzal sokkolta a polgárokat, hogy pakkjából salsa-táncosnőket bontott ki.
- Áttört a korrupciófrontHiába telt már el tizenhat év: a suskus, a mutyi napvilágra kerül. A korrupt politikus lelepleződik akkor is, ha az ügyészség már nem tud vele mit kezdeni.
- Rendteremtés a múltbanGondoljon bele a dolgok rendjébe, s rájön, az egyetlen dolog amit alakíthatunk: a múlt.
- Incze László arca kapcsolataink visszapillantó tükrében (1.)Azt is tudtuk, hogy a hamis dogmákra alapozott iskolai történelemoktatással torkig van.















