Kozsó megmondja, hogy nyálas-e?
2010. szeptember 4. 12:19

"Sokan azt hiszik rólam, de nem vagyok nyálas! Ízig-vérig férfi vagyok és az is voltam. Ezt a jelzőt csak azok próbálták meg rám ragasztani, akiknek soha nem voltak akkora sikereik a nők körében, mint nekem. Imádok csajozni, imádom a nőket, imádom imádni őket, ez éltet, ez inspirál. Persze a túlfűtött érzelmeimnek köszönhetően a szerelmi életem is eléggé túlfűtött, soha nincs ordibálás, soha nincs visszaesés, mindennap széttépés - de ez csak jó értelemben. Hiszek abban, hogy két ember tud annyira tisztán és frankón egymással élni, hogy nem kell veszekedés utáni béküléseket produkálni: egyszerűen nem kell megengedni, hogy a kapcsolat idáig jusson"

"Volt olyan kapcsolatom, amikor az első találkozás tizedik percében már szeretkeztünk és a nő tudta, hogy úgy szeretkezik velem, hogy másnap is és utána is együtt vagyunk. Ebben hiszek, de abban nem, hogy valamit hetekig kell felépítgetni. Vagyunk annyira felnőttek, vagyunk annyira az érzelmeink által vezéreltek, hogy el tudod dönteni, hogy valaki megérint-e, akarod-e a tekintetét megenni, az érintését, az illatát, akarsz-e belebújni, akarsz-e alázatos lenni vele szemben"

stop.hu
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó