A nemzeti összetartozás napját a mostani tanévtől kezdve minden évben  június 4-én, a trianoni diktátum évfordulóján tartják. Ennek célja az anyaországban és a határon túl élő magyarság kapcsolatainak és  összetartozásának erősítése. Más szóval június 4-e lesz az a nap, amely a nemzeti összetartozás jegyében a trianoni szétszakítottság okozta nemzeti szétfejlődést, a disszimilációs leválásokat a nap programjába sűrített rendezvényekkel ellensúlyozza,  illetve erre a napra sűrítse, de, természetesen az összetartozás ügyének képviseletét és szervezési-anyagi  kereteinek megteremtését folyamatosnak kell elképzelni, amely az egész naptári évet átfogja. Az iskolai vakációk időszakát is, hiszen a Pokorni Zoltán, Kövér László, Révész Máriusz országgyűlési képviselők által az Országgyűlésnek  benyújtott határozata értelmében szervezendő osztálykirándulások a határokon túli magyarlakta területekre elsősorban a vakációk idején valósulhatnak meg.

Ezekkel az osztálykirándulásokkal, a táborozásokkal és körutazásokkal tulajdonképpen erőre kap az az oktatási-nevelési törekvés, amely arra hivatott, hogy a fél évszázadon át a magyar köztudatból határokon kívül-belül pusztított összetartozástudatot helyreállítsa, fenntartsa és erősítse. Az 1945-től 1990-ig végrehajtott kommunista szellemi sterilizáció eredményezte azt, hogy az anyaországban még a ’70-es években is csodálkozva kérdeztek rá arra, ha az erdélyi magyarok megszólaltak magyarul. Honnan jöttek, honnan tudják?  Ebben a torz félrenevelésben kell keresni annak az okát, amikor még napjainkban is „lerománozzák” vagy „leoláhozzák” az erdélyi magyarokat. E sorok írójának és családjának negatív élménye az, amikor a 60-as évek végén Dunaújvárosban egy százházas lakodalomba invitálták ottani barátai, és amikor mi, erdélyiek a giccses műdalok közé kurucnótákat próbáltunk belopni, az örömapa képéből kikelve ordibálta, hogy ebben a lakodalomban fasiszta énekeket nem fújhat senki. És hiábavaló volt minden kísérlet, hogy megértessük: a Csinom Palkó kuruc nóta és társai Romániában középiskolás szinten ajánlott olvasmány, az egykori sztálinvárosi művezető örömapa hajthatatlan maradt.

Másrészt a nemzeti összetartozás napja  és  a köréje, melléje szerveződő rendezvények alkalmat teremtenek arra is, hogy a Trianon és a párizsi békediktátum következtében a határon kívül rekedt nemzetrészek magyarjai élve az uniós törvények biztosította lehetőségekkel nemzeti hovatartozás tudatukat erősítsék, a testvériskolák és civilszervezetek fogadásával, körútjaik, táborozásaik szervezésével és ezek anyaországi viszonzásával eleven és élő kapcsolatrendszert építsenek ki.

Két évvel ezelőtt részt vehettem a hódmezővásárhelyi római katolikus általános iskola  egyik nagyszabású versenyén, amelyen az iskolák képviseletében csoportokra tagolódott versenyzők mérték össze tehetségüket és Erdély-ismeretüket. Történelem, irodalom, földrajz, néprajz, képzőművészet, az egyházi élet témakörében. Számomra feledhetetlen élmény volt ez a vetélkedő. Még szűkebb pátriámról, Háromszékről is megtudhattam olyasmiket az alföldi város általános iskolai diákjaitól, ami vagy kiesett az emlékezetemből, vagy nem is tudtam róla.

Hódmezővásárhely szellemiségét minősíti, amint az „új turisztikai műfajt”, az erdélyi szekértúrázást meghonosították és művelik. Mondhatni országos kisugárzással, hisz részt vesznek ezeken a túrákon budapestiek, szegediek, sőt a nyugati szórványban élők is. Családok, gyerekestől. Azon a túrán, amelyiken magam is részvettem az életkor ollója négy évestől hetven évesig nyílt. „Vegyes technikájú” járművekkel – repülőgéppel, autóbusszal, kiskocsival – keltek útra, és bizonyos erdélyi útszakaszokon bérelt lófogatos szekerekre ültek. A háromszéki Bereckben került sor a Rákóczi témájú vetélkedőre a hat csapatra bontott versenyzők között. Ez a mozzanat tulajdonképpen az előzetesen megadott irodalom áttanulmányozására és a Rákóczi emlékhelyek, emlékjelek helyszíni tapasztalatainak összegezése volt.  A „vegyes technikájú” járművek használata a turizmus nélkülözhetetlen elemét, a romantikát is a szekerezők mellé ültette.

És még mindig a hódmezővásárhelyieknél időzve, illetve vélük példálózva erre a vetélkedőre abban a Gábor Áron Ifjúsági Fogadóban került sor, amelyet Gábor Áron szülővárosában a jó bereckiek hódmezővásárhelyi segítséggel építettek. Az építkezés kivitelezésében az épület belső kiképzésében, a berendezések biztosításában egy sereg hódmezővásárhelyi vállalkozó vett részt. A bereckiek az alapanyagokat biztosították az építkezéshez, a testvérváros az épület ifjúsági fogadóvá alakítását tette lehetővé. Csete Őrs szíves figyelmébe ajánljuk az ilyen vagy ehhez hasonló ifjúsági fogadók kiépítését, amely fedelet biztosít az ifjúsági csapatoknak – Bereckben 33 ágy, konyha, mosdó -, és ebből a kiindulópontból lehet csillagtúrákat szervezni Székelyföld és Moldva történelmének, jelenkorának a megismerésére.

Mindez annak a kezdeményezésnek a határokon túlra sugárzása, amelyet a 2004-es kudarcos decemberi szavazás ellensúlyozására a hódmezővásárhelyiek a „Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgára” titulus adományozásával intézményesítettek.  A kapcsolat nem egyoldalú, hanem kölcsönös. Az erdélyiek visszaköszönése emlékjelek állításában, hivatásos és műkedvelő együttesek turnéi révén, a közös ünneplések idején valósul meg, amelyekkel mindkét fél nyer a réven is és a vámon is.

A testvértelepülési, testvérintézményi, diákintézményi, civilszervezeti kapcsolatoknak a nemzeti összetartozás napjának szellemi mozgalommá építésében rendkívüli szerepük lesz. Az volt az utóbbi „átkos” nyolc esztendőben is, amikor a kormányzati magasságokból a településközösségi szintekre, az intézményi kapcsolatok szintjére kényszerült ez a közben mozgalommá terebélyesedett kezdeményezés. Ennek tapasztalatai azt is eszünkbe juttatják, hogy az osztálykirándulásokat, körutakat, táborozásokat szabályozó törvénynek, szerintünk, arra is lehetőséget kell teremtenie, hogy esetről-esetre a szülőkkel, illetve felnőttekkel együtt utazó, táborozó diákok is támogatásban részesülhessenek.

Ezzel a témával kapcsolatosan Háromszéken a csernátoni Haszmann Pál tájmúzeumban lehetne tapasztalatokat szerezni, ahol a táborozók rendszerint szüleikkel, tanítóikkal és tanáraikkal vannak együtt, s a tájismeret mellett a népművészettel, a kismesterségek elsajátításával is találkozhatnak. Gondolni kellene arra is, hogy a táborozó diákok műemlék jellegű épületek és ezek környékének gondozásában, történelmi kegyhelyek, temetői emlékjelek rendberakásában a helyiekkel közösen vehessenek részt.

A nemzeti összetartozás napja, a köréje szerveződő események és rendezvények sikerében azért is bízunk, mert ennek alapjai, úgymond, az együvé tartozás gondolatát üldöző, gyakorlatát ellehetetlenítő böjtös esztendőkben a helyi tudatosság szintjén spontán megteremtődtek.

Ez lehet a feltétele annak, hogy a kezdeményezés tömegjellegűvé váljon, s az ellene való, itt-ott már is érzékelhető huhogást és hurrogást, mint a rossz szellem madarait arrébb reptesse.