Margitka, arra kérném, legyen oly szíves tegyen föl egy teát nekem, továbbá fénymásolja le, vagy nyomtassa ki az előkészítő anyagot, szólt az Igazgató úr az intézmény egyik alosztályának osztályvezető- helyetteséhez.  Az Igazgató úr aznap problémát hárított el azon az alosztályon, éppen ezért szüksége volt egy teára, továbbá át akarta olvasni az anyagot, amelyet készítettek. A Főosztályvezető úr és az osztályvezető úr másik szobában tartózkodtak, mert a munkafázist így koordinálták megfelelőképp. A problematikát végül megoldották. A nehéz nap után az Igazgató úr hazament.

A fent bemutatott példa a munkaszervezeti egységek közti kommunikációról szólt. Az igazgatásban mindennapos eseteket tartalmazott. Mi is történt? Példánkban az igazgató bement egy egységbe, és az alosztályvezető-helyettestől (mindegy mekkora munkaszervezetről van szó) kért egy anyagot, illetve egy teát. Vajon kérés, vagy utasítás-e ez?

Miért is fontos ez a kérdés?

Szabadfi tábornok szerdai bizottsági meghallgatásán ütköztünk abba a problémába, amire a fent leírt helyzet mutat egy példát. A tábornok azt mondta, hogy a miniszterelnök (Gy. Ferenc) kérést intézett hozzá. Vagyis: mi is az utasítás, és milyen is az utasítás természete?

Gyurcsány Ferenc 2006-ban miniszterelnök. A magyar alkotmányos hierarchiában igen előkelő helyet foglal el, mondhatni egy teljes hatalmi ág letéteményese, egyszemélyi felelős vezetője a kormánynak. Egy választásokon nyertes párt kormányának miniszterelnöke. Számtalan jogköre van. Ám induljunk ki egész egyszerűen a munkáltatói jogokból.

A Munka Törvénykönyve szerint a munkáltatónak lehetősége, egyben kötelezettsége, hogy a munkavállaló részére a munkavégzéshez szükséges tájékoztatást és iránymutatást megadja. A munkavállaló pedig köteles arra, hogy a munkát a munkáltató utasítása szerint lássa el. Az utasítási jog gyakorlása során természetesen figyelemmel kell lenni arra, hogy az a mindenkori jogszabályok keretei között, vagyis rendeltetésszerűen történjen.

A miniszterelnök munkáltatója a miniszternek, a miniszter az Országos Hatáskörű Szerv vezetőjének, helyettese pedig nyilván a vezetőjének munkáltatója. Életszerű-e tehát egy normatív utasítási joggal, legitim jogalkotási joggal (l. miniszterelnöki rendelet), továbbá számtalan egyéb jogkörrel rendelkező miniszterelnök „kérését” utasításnak venni, még ha nem is az adott szervezet munkahelyi közvetlen vezetője?

Egy kis lingvisztika: ismert nyelvészek (Labov és Fanshel ) a következőket állítják: a kérések, a parancsok, kérdések olyan beszédaktusok, „… melyeket az emberek mások viselkedésének legközvetlenebb befolyásolására használnak” . Vagy „A parancsok közönséges, józan ész szerinti felfogása szerint angolul a felszólító mód alkalmazásával hajtjuk végre őket. A legegyenesebben tehát úgy utasíthatunk valakit arra, hogy jöjjön haza, hogy azt mondjuk neki: Gyere haza!(…) Mindezeket a verbális technikákat egyetlen elvont kategóriába soroljuk: a Cselekvéskérés kategóriájába.”

Szóval, ha a jogdogmatika és nyelvészettudomány elvont kategóriáit leegyszerűsítjük: a hivatali elöljáró, kérés formájában is utasítást fogalmaz meg.

Vagyis Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, kormányfő, ha egy kérés formájában szól egy beosztott tábornoknak és nem egy viccet, a reggeli-ebéd-vacsora minőségét vagy éppen az arra járó hölgyek adottságait érintő ügyekben teszi ezt, hanem az adott tábornok/elöljáró hatáskörébe tartozó ügyben  akkor azt „cselekvéskérés”-ként kell felfogni, akárhogy is nézem. Ha ezt, mint miniszterelnök teszi, és nem mint magánember (márpedig miniszterelnökként kérte, hiszen nem arra kérte Szabadfi tábornokot, hogy menjen el hozzájuk és hozzon egy jó meleg szövetkabátot), akkor az utasítás. No meg életszerűtlen a „kérés”, mint fogalom, e tekintetben.

Emellett, a kedvencem az a vélhetően Petrétei miniszter által kitalált érvelés, miszerint a rendőrség egyfajta független léghajóként lebeg az időtlen közigazgatási térben, annak senki semmilyen utasítást nem ad, főleg az irányító miniszter nem. Egy egyenruhás szerv, Magyarország egyik – ha nem a legfontosabb fegyveres testülete, amely az összes állampolgár adójából fenntartott intézmény, közcélokat szolgál. Ezt a szervezetet „nem szokás” utasítani.

Nem. A minisztériumokban dolgozó felelős vezetők azért vannak, hogy bölcs, átfogó gondolatokat fogalmazzanak meg a világ általános folyásáról, az életről, meg a logosz nagy dolgairól. Azért vannak, hogy üldögéljenek, és elmélkedjenek. A beosztottaik pedig részelméleteket gondolnak át, aztán átgondolkodják vezetőik fejébe ezeket. Az egész kormányzás tehát nem végrehajtási hatalmi ág, hanem elmélkedési. Valójában filoszok csupán, olyan filoszok, akik átélik a feladat súlyát, de „nem szoktak” utasítást adni. Ilyen dolog ez. Mi meg ezt elhisszük. Hát persze.

Szóval egy piramisszerű hierarchikus rendszerben ez teljesen elképzelhetetlen.

Tehát az érvelés szerint: Gyurcsány Ferenc utasított. Ha pedig ezt tette, akkor nyilvánvalóan felelős is. Ha pedig felelős, akkor a felelősséget vállalni kell, amennyiben nem teszi, felelősségre kell vonni.