A Kemény-fiúk nem bírtak a görögökkel
A magyar férfi vízilabda-válogatott még veretlen a zágrábi Európa-bajnokságon, miután 6-6-os döntetlent játszott a görögökkel.
2010. szeptember 2. 13:20

A németeket és a szerbeket legyőző magyar csapat beragadt a rajtnál, a görögök egy potyagóllal megszerezték a vezetést, s további kétszer mattolták Szécsit az első negyedben, míg a magyarok a kapufát forgácsolták szét. A második negyed elején a negyedik magyar kapufát jegyezhettük fel, viszont még nulla szerepelt a csapat neve mellett a táblán. Ennek oka, hogy fásultan, sok hibával támadott Kemény-legénység.

Valamivel több, mint 11 perc elteltével Varga Dániel emberelőnyben törte meg a gólcsendet. Mivel legalább a védekezésünk „rendben volt", így 3-1-es görög vezetésnél kezdődött a harmadik etap. Hosnyánszky révén kapaszkodtunk, Afrodakisz ötméteresből azonban visszaállította a kétgólos előnyt, amely még ebben a negyedben odalett.

A csapatkapitány Biros hatodik Európa-bajnoki gólját a hosszú felsőbe lőtte, majd kisvártatva Madaras vágta a léc alá a labdát (4-4), de Murakisz fórban szerzett találata ismét görög vezetést eredményezett. Az utolsó játékrészt két magyar gól vezette be, Biros lökete után biztosan benn volt a labda, viszont az, hogy Varga Dániel távoli lövése után is így tette-e, az még a sokadik visszajátszásból sem derült ki egyértelműen.

Átvettük a vezetést, bár a görögök ezt nem hagyták szó nélkül, két, eredménytelenül zárult magyar attak után egy emberelőnnyel „vigasztalódhattak".

Éltek is a lehetőséggel, 9 másodperccel a vége előtt egyenlítettek, egyszersmind beállították a 6-6-os döntetlent. A mieink pénteken az oroszokkal, majd vasárnap, az utolsó körben Macedóniával játszanak.

Eb, B csoport, 3. forduló:
Magyarország-Görögország 6-6 (0-3, 1-0, 3-2, 2-1)
A magyar góldobók:
Biros, Varga Dániel 2-2, Hosnyánszky, Madaras 1-1

Szerbia-Oroszország 16-10
Németország-Macedónia 8-7
A csoport állása:
1. Magyarország 7 pont
2. Szerbia 6 (35-24)
3. Németország 6 (23-23)
4. Görögország 4
5. Macedónia 3
6. Oroszország 0

FN.hu nyomán
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
A két kaszás kijár neki, miután éltének évtizedei alatt annyiszor el akarták kaszálni, és, ha színműveinek hazai, azaz magyarhoni sorsát vesszük alapul, ez évtizedeken át sikerült is.
  • Volt egyszer egy puccs
    Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó