
Miközben a kopogtatócédulák gyűjtése zajlik, meglehetősen kevés írás jelenik meg arról, hogy milyen helyzet állhat elő a helyhatósági választásokon. Az emberek zömében igazodnak az erősebbhez. A vélemények mozgásában egy ún. "vonatszerelvény-hatás" érvényesül, a bizonytalankodók odacsapódnak a többséghez, mert a nyertesekhez akarnak tartozni, amitől a több még több lesz. A Fidesz népszerűsége nem ingott meg, ezért aggódnia a helyhatósági választások miatt aligha kell.
A pártok központjai szinte kivétel nélkül a kopogtatók megszerzésének maximalizálására törekednek. Ugyan rendkívül kevés is elég ahhoz, hogy jelöltjeiket megnevezhessék, de a kopogtatóknak számukra más jelentősége van, mint a jelöltállítás. (A kisebb pártok és a civilek esetében ugyanakkor már ez gondot jelent.) A parlamenti pártok kopogtatógyűjtés-maximalizálása két ok miatt történik. Egyrészt, mert aktivistáikat így kényszerítik munkára, azaz jelöltjeik így ismerik meg jobban saját területeiket, így kényszerülnek rá, hogy beszélgessenek választóikkal. Ez tehát társadalmilag is hasznos. Másfelől aki begyűjtött egy kopogtatót, az jó eséllyel gondolhatja azt, hogy az illető a választásokon is rá szavaz majd.
A kopogtató-maximalizálás tehát nem a kisebbek kiszorítása céljával történik, de sajnálatosan van egy ilyen nem kívánt hatása is. Ezen a ponton válik érdekessé igazán a helyzet, hiszen előállnak olyan variációk, amelyek már nem kedveznek magának a fölöslegesen sok kopogtatót gyűjtőnek sem.
Nem kétséges ugyanis, hogy a parlamenti pártok meg tudják szerezni a helyi választásokon szükséges minimális kopogtatót, és minden területen tudnak képviselőjelöltet állítani. A testületekbe azonban ettől még nem biztos, hogy bekerülnek, ha és amennyiben vannak helyi szervezetek, amelyek komolyabb társadalmi munkáiknak köszönhetően kiszoríthatják őket. Mégis az várható, hogy ezek a szervezetek - minél nagyobb a település annál valószínűbb módon - nem képesek még teljes létszámú jelöltállításra sem. Ebben az esetben pedig esélytelenekké is válnak, s így minden testületben a Fideszen kívül az MSZP, a Jobbik és az LMP képviselői foglalhatnak majd helyet.
Így a Fidesz több településen öngólt lőhet, mert elképzelhető, hogy van ahol az MSZP-vel, van ahol a helyi LMP-vel, van ahol a helyi Jobbikkal nem szeretne igazán együtt dolgozni, még úgy se, hogy a fentebb említettek ellenzékiként ülnek be a testületbe. A kopogtató-gyűjtés maximalizálása ugyanis nem a többi parlament párttól szívja el teljesen a levegőt, hanem a civilektől és a kispártoktól.
A kérdés most az, hogy a Fidesz átgondolja-e országos szinten, hogy kikkel szeretne együtt dolgozni, és most, az utolsó pillanatban még módosíthat a stratégiáján. Nyilván erre nem fog sor kerülni, de nagyon érdekes, ahogy feltehetően minden pártnál a helyi szintű kapcsolatok és az országos szintű elvárások között konfliktus keletkezik.
Egy ilyenre példa Veresegyháza, ahol az LMP elvárásai miatt indul polgármesterjelöltjük, ami viszont épp annak a polgármesternek a malmára hajtja a vizet, akit maga az LMP is szeretne "nyugdíjba küldeni". A mohóság így válik öngóllá, miközben a kérdés mindenki számára világos: kikkel szeretnék egy testületben dolgozni? Ha ez a kérdés megfogalmazódik, kialakítható a helyi optimális megoldás. A pártközpontok azonban félnek az autonómiát alacsonyabb szintre tolni, ezért maradhat minden paradoxon.
- ajánlatunk
- Férfiágon öröklődik a szívbetegség?
- Megvalósult gyermekkori álom
- „Magyarországon sajtószabadság van”
- Új törvények - A szorgalommal nem volt baj
- Rengeteg madár pusztul el
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- A fejlesztési minisztérium ésszerű kompromisszumra törekszik
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Bankárok a Nyugat diktátorai
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.















