Sukoró-ügy: őrizetbe vették Tátrai Miklóst
Kedd reggel a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) őrizetbe vette Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) egykori igazgatóját – értesült a Magyar Nemzet.
2010. augusztus 31. 13:12

A vádhatóság a sukorói üggyel kapcsolatban folytatja jelenleg is a volt vezér kihallgatását.

Őrizetbe vette az ügyészség Tátrai Miklóst a sukorói földcserével kapcsolatban. Fazekas Géza, az ügyészség szóvivője a lap megkeresésére a hírt semmilyen formában nem kívánta kommentálni. 

Emlékezetes, hogy Magyar Nemzet 2008 novemberében tárta a nyilvánosság elé, hogy az MNV feltételezhetően jogszabályellenesen cserélte el a Velencei-tó partján fekvő, 70 hektáros, állami tulajdonban lévő földterületet egy izraeli–magyar állampolgárságú személy két, Pest megyei ingatlanával.

Az ügyben azóta Budai Gyula feljelentése nyomán a főügyészség is nyomoz. A vádhatóság megállapítása szerint az államot közel másfél milliárdos kár érte az ügylet miatt. Az elmúlt időszakban nemcsak Tátrait, hanem az MNV Zrt. volt ügyvédjét, illetve Bajnai Gordont és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököket is tanúként hallgatták ki.

Magyar Nemzet nyomán
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
A két kaszás kijár neki, miután éltének évtizedei alatt annyiszor el akarták kaszálni, és, ha színműveinek hazai, azaz magyarhoni sorsát vesszük alapul, ez évtizedeken át sikerült is.
  • Volt egyszer egy puccs
    Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó