Nem valószínű, hogy a Jobbik meg tudja szerezni a leadott szavazatok aránya alapján a "második erő" címet, s az sem, hogy
mérleg nyelve szerepbe kerül nagyvárosi önkormányzatokban.

A párt jelenleg is csak a felszínes szemlélődő számára egységes. Ahogy arra a Nézőpont Intézet idén március végi elemzésében már felhívta a figyelmet, több törésvonal is húzódik a Jobbikon belül. Ezek közül most legfontosabbnak a Gárda megítélése, a parlamenti ellenzéki politizálás mikéntje és ezzel párhuzamosan a Fideszhez és a kormányhoz való viszony megítélése tűnik.

Vona Gábor természetesen számtalan kísérletet tett és tesz a párt egységének megőrzésére: ennek egyik látványos megfogalmazása volt, amikor a Jobbik parlamenti munkáját a szakmai politizálás és a radikalizmus összeegyeztetéseként méltatta. Emellett még májusban megnövelte a pártvezetőség szerepét: a képviselőket feleskette arra, hogy az elnökség kétharmados határozata esetén lemondanak mandátumukról. Szintén a nyilvánosság előtti egység megőrzésének irányába mutató lépésként értékelhető, hogy a Gárdát bíráló Pősze Lajossal szemben egy enyhe, de mégis jelképes retorziót alkalmazott: leváltotta a frakcióvezető-helyettesi posztról. Ezzel párhuzamosan kiállt a pártot még a választás előtt a radikalizmus elárulása esetén "kirángatással" fenyegető Gárda-mozgalom mellett.

Vona számára pedig sorsdöntő lesz az önkormányzati forduló. Ha a belső viszályoktól hangos és ellenfélkép nélkül maradt párt októberben újra az "elvárthoz" képest sikertelenebbül szerepel, az az ellentétek eszkalálódásához, a mérsékeltek és a szélsőségesek közötti "nyílt kenyértöréshez", egyes csoportok lemorzsolódásához és Vona Gábor pártelnök pozíciójának megrendüléséhez vezethet. Utóbbi ugyanis érezhetően őrlődik, döntésképtelen a szélsőségesek és mérsékeltek között folyó harcot illetően, így a Jobbik is a MIÉP és a Magyar Gárda sorsára juthat.