Zátonyra futottak a kormányalakítási tárgyalások
Pontosan tíz héttel a parlamenti választások után a hagyományos flamand-vallon ellentétek miatt vasárnap este zátonyra futottak a kormányalakítási tárgyalások Belgiumban.
2010. augusztus 30. 09:18

A kormánykoalíciós tárgyalások folytatásával megbízott vallon szocialista politikus, a homoszexualitását korábban nyíltan vállaló Elio di Rupo késő este arra kérte II. Albert királyt, hogy mentse fel őt megbízatásából, az uralkodó azonban a kérést elutasította. Ezt megelőzően Di Rupo - aki korábban a francia nyelvű Vallónia miniszterelnöke is volt - több órás tárgyalásokat folytatott a flamand pártok vezetőivel, az álláspontok azonban nem közeledtek egymáshoz.

II. Albert még korábban arra kérte a szocialista párt (PS) vezetőjét, illetve a vallon és a flamand pártokat, hogy igyekezzenek megegyezni az állam reformjának legfontosabb kérdéseiről, mindenekelőtt az egyes régiók közötti illetékességi körök, illetve a finanszírozás megosztásáról, valamint a szövetségi állam működéséhez szükséges források biztosításáról. Elio di Rupo szerint mindez meghiúsult a hollandajkú Flandria pártjainak, mindenekelőtt a választások eredményeként Belgiumban legerősebb párttá vált, nacionalista Új Flamand Szövetségnek az ellenállásán.

Késő esti értesülések szerint az uralkodó elutasítása nyomán Di Rupo újabb kísérletet tesz a megegyezés elérésére. Megfigyelők ugyanakkor arra számítanak, hogy a mostani kudarc nyomán mindez még nehezebbé válik.

Ez pedig azt valószínűsíti, hogy az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő országban éleződő belpolitikai válságra, illetve elhúzódó kormányalakításra kell számítani.

MTI nyomán
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
A két kaszás kijár neki, miután éltének évtizedei alatt annyiszor el akarták kaszálni, és, ha színműveinek hazai, azaz magyarhoni sorsát vesszük alapul, ez évtizedeken át sikerült is.
  • Volt egyszer egy puccs
    Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó