
Több ezer ember szurkolta végig a Maty-ér partján az MKB Sárkányhajó Világbajnokság harmadik napjának futamait. Nemcsak a profik 200 és 2000 méteres versenyeit, hanem a médiabajnokság és a települések közötti viadal döntőit is ezen a napon rendezték Szegeden. A délelőtti 200 méteres futamok során ismét nagyot alkottak a magyar felnőtt hajóegységek. A húszüléses hajók küzdelmében két arany- és egy ezüstérem, a tízülésesek között egy győzelem és két második hely lett a mieink mérlege.
A húszülésesek között Kozmann Györgyék visszavágtak az oroszoknak az 500 méteren elszenvedett vereségért és vegyes csapatunk is ismét óriási csatában diadalmaskodott, az 500 méteren győztes hölgyeknek azonban ezúttal ezüstérem jutott a rövidebbik távon. A délutáni folytatásban a 2000 méteres számokat rendezték meg, amelynek érdekességét a hendikepes indítások és a látványos fordulók adták. A férfi és női verseny részvevői együtt szerepeltek a két körös pályán, így igazi vízifelvonulást láthatott a több ezer szurkoló.
A magyar egységek óriási csatában a férfi, a női és a vegyes számot is megnyerték.
Felnőtt versenyzőink tehát hat aranyéremmel zárták a mai napot, míg összességében nyolc arany- és négy ezüstérem lett a mieink mérlege a világbajnokságon.„Hihetetlen, hogy milyen hangulatot élhettünk át az elmúlt három nap során – mondta Reményi Péter, a magyar csapat vezetője. – Nagyon elégedett vagyok csapataink teljesítményével, és büszke vagyok a nyolc aranyéremre. Versenyzőimnek és úgy érzem, a magyar sárkánysportnak is rengeteget adott ez a világbajnokság. A versenyek körítése egyedülálló volt!”
A masters versenyzőink ismét száz százalékosak voltak, hiszen 200 és 2000 méteren sem engedtek ki egyetlen győzelmet sem a kezükből, míg a juniorjaink vasárnap csak a 200 vegyes versenyszámban maradtak alul a németekkel szemben.
A települések közötti versenyt Pesterzsébet csapata nyerte, így ők költhetik el a győztesnek járó 1 millió forintos fődíjat, a második a bajai Diamant Célvadász-Jégmadár lett, a bronzérmes pedig a Győri EXEK csapata. A médiaversenyben fölényes győzelmet aratott a nagy rutinnal rendelkező Kisalföld csapata, a Sport Klub és a TV2 előtt. Az MTV válogatottja mindössze 36 századmásodperccel maradt le a dobogóról.
Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke szerint új dimenzió nyílt a kajak-kenu sportág éltében.
„Három fontos célunk volt ezzel a világbajnoksággal kapcsolatban, és mind a három tökéletesen teljesült. Mivel hivatalos világversenyéről van szó, így természetes, hogy szerettünk volna minél jobb eredményeket elérni. Hatalmas csatákat vívtunk például az oroszokkal és a németekkel, de minden számban érmet nyertünk, ami fantasztikus teljesítmény. A cégek, a települések illetve a médiumok versenye méltó befejezése volt az egész éves versenysorozatnak. Találkozott az élsport és a szabadidősport, hiszen profik és amatőrök több ezren szálltak vízre. Eddig sem lehetett panaszunk az utánpótlásra, de ezzel a szakággal rengeteg olyan embert is elérünk, akiket korábban nem sikerült. Úgy érzem, új dimenzió nyílt a kajak-kenu életében.” – értékelte a világbajnokságot Baráth Etele.
- ajánlatunk
- Schmitt: Egységes, látható és érezhető a nemzetpolitika
- Férfiágon öröklődik a szívbetegség?
- Megvalósult gyermekkori álom
- „Magyarországon sajtószabadság van”
- Új törvények - A szorgalommal nem volt baj
- Rengeteg madár pusztul el
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Bankárok a Nyugat diktátorai
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Volt egyszer egy puccsÉg a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.















