
Az ELTE Társadalomtudományi Kar Szociális Munka és Szociálpolitika tanszéke szervezésében kerül megrendezésre az európai szociálpolitikai elemzők és oktatók hálózatának nyolcadik konferenciája. Az ESPAnet programjában idén a gazdasági válság társadalmi vonzatait és a válságra adott válaszokat járják körül a szakértők.
Az ESPAnet (European Social Policy Analysis Network) a szociálpolitikai elemzők és oktatók informális hálózata (bővebben: http://www.espanet.org/). Konferenciájukat minden évben más országban, többnyire egyetemeken vagy kutatóintézetekben rendezik meg. Korábban Bécs és Oxford, Helsinki és az olaszországi Urbino is otthont adott a rendezvénynek, idén az ELTE Társadalomtudományi Kara Budapesten látja vendégül a szakértőket. Az idén nyolcadszor megrendezésre kerülő a konferencia, amelyet immáron nyugodtan nevezhetünk az európai szociálpolitikusok legjelentősebb fórumának, 2010. szeptember 2-4. között, az ELTE Lágymányosi kampuszán az ELTE Társadalomtudományi Kar, Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék szervezésében kerül megrendezésre. A rendezvényt Prof. Tausz Katalin, az ELTE Társadalomtudományi Karának dékánja nyitja meg.
A 2010-es rendezvény a „Szociálpolitika és a globális válság: Következmények és válaszok” címet kapta, a magyar fővárosba érkező szakértők az előadások és szekcióülések során a nemzetközi gazdasági válság társadalmi hatásait, a válságra adott és adható válaszokat járják körül. Fő kérdésként a szakemberek megvizsgálják, milyen válaszokat adnak Európa kormányai a globális gazdasági válság hatásaira, a növekvő egyenlőtlenségekre és a szegénységre; vajon megszületnek-e a válság hatására olyan új társadalompolitikai elképzelések, amelyek nem csak gazdasági, de környezeti szempontból is fenntartható társadalmakat hoznak létre; milyen lesz az új nemzetállam, illetve hogyan változik az Európai Unió gazdaságszabályzó szerepe az új helyzetben?
A konferencián többnyire kis szekciókban folyik a munka, de három kiemelt előadás is szerepel a programban olyan világhírű társadalomtudósokkal, mint Ferge Zsuzsa akadémikus, Prof. Ian Gough a Bath-i Egyetemről, valamint Prof. Abram de Swaan az Amszterdami Egyetemről. Ferge Zsuzsa az újkapitalizmusban jelentkező egyenlőtlenségekkel, Ian Gough a globális felmelegedés hatására kialakuló új jóléti állammodellel, Abram de Swaan pedig a globalizáció, a gazdaság és a társadalompolitika egymásra hatásával foglalkozik előadásában.
A szekciókban a nyugdíjrendszer, a családtámogatási rendszerek, az egészségügy európai helyzete mellett a foglalkoztatás és a szociálpolitika viszonya is megvitatásra kerül. A kutatók itt ismertetik a legújabb eredményeiket.
A konferencia részletes programja a http://www.espanet2010.net/en/ honlapon érhető el. A konferencia előadásai augusztus végétől ugyanitt válnak letölthetővé.
- ajánlatunk
- Schmitt: Egységes, látható és érezhető a nemzetpolitika
- Férfiágon öröklődik a szívbetegség?
- Megvalósult gyermekkori álom
- „Magyarországon sajtószabadság van”
- Új törvények - A szorgalommal nem volt baj
- Rengeteg madár pusztul el
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Bankárok a Nyugat diktátorai
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Volt egyszer egy puccsÉg a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.















