
A jövőben a merényletkísérletek új hullámára lehet számítani, miután több száz radikális muszlim elítélt szabadul a brit börtönökből - áll az egyik vezető londoni biztonságpolitikai kutatóműhely pénteken megjelent legújabb elemzésében.
A Royal United Services Institute nevű, 1831-ben alapított független védelmi és biztonsági elemző központ szakértői szerint a következő 5-10 évben hozzávetőleg nyolcszáz olyan - eredetileg nem feltétlenül terrortevékenységért elítélt - rab kerül szabadlábra Nagy-Britanniában, akik éppen a börtönben eltöltött évek alatt radikalizálódtak, és készek "magányos farkasként" terrorcselekmények elkövetésére.
Kanada sem védett a terrorizmus ellen
Újabb feltételezett terroristát vettek őrizetbe Kanadában. Őt és két társát azzal vádolják, hogy terrorista csoportot hoztak létre, és robbantásos merényleteket készítettek elő - jelentette be a kanadai rendőrség csütörtökön.
A 28 éves Khurram Syed Shert Ontario állambeli otthonában, a Torontótól mintegy 190 kilométerre délnyugatra fekvő London városban fogták el. Két társát, a 26 éves Misbahuddin Ahmedet és a 30 éves Hiva Alizadehet Kanada fővárosában, Ottawában tartóztatták le szerdán.
A gyanú szerint kapcsolatban álltak "egy, az afganisztáni válsághoz köthető szervezettel", szövetségeseik voltak Iránban, Afganisztánban, Pakisztánban és Dubajban. Emellett 2009 szeptembere óta pokolgépes merényleteket készítettek elő kanadai célpontok ellen, aminek tárgyi bizonyítékait - pokolgépek tervrajzait, könyveket, robbanóanyagot és távirányítású szerkezethez való áramköröket - meg is találták a házkutatások során.
A rendőrség és a hírszerző szolgálatok csütörtökön tartott közös sajtótájékoztatóján a résztvevők nem voltak hajlandóak megerősíteni, hogy a csoport az Oszama bin Laden vezette al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel állt-e kapcsolatban. Mindössze annyit mondtak, hogy Alizadeh volt a kulcsszereplő, neki voltak kapcsolatai az afganisztáni válsághoz köthető terrorszervezettel.
"Ez a csoport valós és súlyos veszélyt jelentett a főváros térségében élőkre és Kanada nemzetbiztonságára" - mondta Serge Theriault, a csendőrség főigazgatója, hozzátéve, hogy részben azért döntöttek az egy éve megfigyelés alatt álló csoport tagjainak letartóztatása mellett, hogy megakadályozzák Alizadehet terrorista kapcsolatainak pénzelésében.
Stephen Harper kanadai miniszterelnök kijelentette: a letartóztatásoknak emlékeztetniük kell a mindenkit arra, hogy Kanada sem védett a terrorizmus ellen, az egész világra kiterjed a fenyegetettség. A terrorhálózatok nemcsak elszigetelt országokban működnek, hanem a globalizáció, az internet révén szerteágazó kapcsolataik vannak az egész világon, így Kanadában is.
Mindhárom letartóztatott személy kanadai állampolgár. Sher például orvosként dolgozott, semmiben nem hasonlított a nyugati életmódot elvető, elszigetelt bevándorlóra. Mi több, részt is vett a "Canadian Idol" tehetségkutató versenyen, s a Youtube videomegosztó portálon most is látható az a felvétel, amelyen Avril Lavigne énekesnő Complicated című dalának paródiáját adja elő, Michael Jackson stílusában táncolva.
A kanadai muzulmánok fő szervezetét "megrázta" és "elszomorította" az újabb terrorista összeesküvés híre. Salma Siddiqui, a szervezet alelnöke ugyanakkor részrehajlástól mentes bírósági eljárást kért a három vádlott számára, valamint azt, hogy őket is megillesse az ártatlanság vélelme, és tartsák tiszteletben alkotmányos jogaikat.
Négy évvel ezelőtt Torontóban tizennyolc muzulmánt tartóztattak le, s azzal vádolták őket, hogy terrorista merényleteket akartak elkövetni Kanadában.
- ajánlatunk
- Schmitt: Egységes, látható és érezhető a nemzetpolitika
- Férfiágon öröklődik a szívbetegség?
- Megvalósult gyermekkori álom
- „Magyarországon sajtószabadság van”
- Új törvények - A szorgalommal nem volt baj
- Rengeteg madár pusztul el
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Bankárok a Nyugat diktátorai
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Volt egyszer egy puccsÉg a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.















