
Hozzáteszik, ugyanakkor egyidejűleg szükséges a budapesti tömegközlekedés finanszírozásának hosszú távra történő valós rendezése is.
A Demszky Gábor, Bajnai Gordon és Horváth Csaba által megkötött szándéknyilatkozat, majd szerződés teljesen egyértelmű: a BKV 2010 első félévi finanszírozásának rendezése mellett 2011-től jelentős megszorításokra kötelezi a BKV-t: a szerződés alapján legalább 40 buszjárat megszüntetése és újabb jegyáremelés lenne szükséges - írják.
A BKV finanszírozását valóban rendezni kell, azonban ennek nem lehet feltétele semmilyen rövid távú, a BKV veszteségét csak növelő és az utasszámot csökkentő, indokolatlan megszorító lépés, ebből következően tehát kijelenthető: a Demszky-Bajnai-Horváth szerződés betartása a legkevésbé sem érdeke a fővárosi utasoknak.
Felhívják a figyelmet, hogy a budapesti közösségi közlekedés finanszírozása kapcsán nem elég csak a cég működési költségeinek megtérítéséről, napról napra való túlélésének finanszírozásáról beszélni. A BKV járműállománya és infrastruktúrája miatt a fővárosi tömegközlekedés vészhelyzetben van: a rossz állapotú, leromlott villamos és HÉV-pályákon túl a járműállományt tekintve is azonnali intézkedések szükségesek. A buszpark rémes állapota ismert, azonban emellett a 30 éves szovjet trolik, a 40 évnél idősebb kelet-német HÉV-kocsik, az életciklusuk végéhez érő Kisföldalatti-szerelvények, illetve a 2-es és 3-as metró elavult, cserére vagy felújításra szoruló szovjet szerelvényei összesen több mint 500 milliárd forint rövid távon, néhány éven belül szükséges és elkerülhetetlen beruházási kiadást jelentenek a Főváros számára.
Ahhoz, hogy az elmúlt két évtized súlyos döntéshozatali és gazdálkodási mulasztásai ellenére ne lehetetlenüljön el a budapesti tömegközlekedés, az új városvezetésnek és a Kormánynak az elodázhatatlan fejlesztések és a tömegközlekedés működtetésének finanszírozásáról minél előbb meg kell állapodnia – olvasható a közleményben.
- ajánlatunk
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- Egyre több a rendőr
- Felfedezés: fogyaszt a szőlő
- Cséfalvay: Küzdelmes két év volt
- Franciaország: meg kell menteni az euróövezetet
- Földrengés pusztított Olaszországban
- BL-győztes a Chelsea
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Nem csak az eper
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Heller, a hazug
- Új esély Brüsszeltől
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















