Afganisztán idegen törzsi világ – Európa által ezer éve elhagyott törzsi struktúrákban élő világ -, teljesen ismeretlen a nyugat számára és ezért általában érdektelen is.
Az ország a Szovjetszkaja Armija (CA=Camping Afganisztán – ha még emlékszik valaki erre a poénra) kivonulása után évekre lekerült az érdeklődés homlokteréből. Majdnem egy évtizedig nem is volt hír. Még az sem nagyon, hogy a szovjetekkel kollaboráló kormány vezetőjét brutális meggyilkolása előtt kasztrálták, meg néhány műemlékes kesergett a felrobbantott világhíres Buddha szobrokon.
Aztán a képernyő váltott egy másik aktuálisabb árvízre, földrengésre, légi katasztrófára stb. stb.
Szeptember 11. átrajzolta ezt a képletet. A tálib kormány árnyékában készülhettek fel azok a terrorista különítmények, amelyek egy sor, a nyugati világot érintő merényletet hajtottak végre. Az ikertornyok dőlése után volt egy brutális orvtámadás Madridban, Londonban – és sok kísérletről sohasem fogunk tudni.
A tálibok nem maradhattak. Kihasználva a törzsi ellentéteket el lehetett őket takarítani az útból. Békét azonban nem lehetett teremteni nyugati alapokon.
Afganisztánban háború van. Ma is háború.
A NATO együtt teszi, amit tesz. Mi is vállaltunk egy részt. Önkéntesek, akik gyakorolni akarták a maguk hivatását, jelentkeztek a háborús övezetbe, és kitűzték a magyar zászlót Afganisztán fennsíkjain.
Pappné Ábrahám Judit is ott volt, mert vállalkozott rá, hogy ott lesz. Vállalta, hogy hivatásának, szakmájának szabályai szerint elvonul a hadműveleti területre, és katonaként a veszély árnyékában él. A csapat, amelynek a dolgait intézte, iskolát és kórházat épített, élelmiszert és ruhát osztott, forrást foglalt: egyszóval olyan dolgokat csinált, amire nagyon nagy szüksége lenne az ottaniaknak. Lőni senkire sem lőtt.
Tegnap lest vetettek nekik. Elesett. Esélye sem volt. Visszalőni sem.
Amikor gondolunk az elesett magyar katonákra – és azokra, akiket itt hagytak – túl a média szenzáción, tudnunk kell, hogy valóban misszióban, küldetésben jártak.
Afganisztánban háború van.
Afganisztán megoldhatatlan feladat, ha csak katonai megoldásról beszélünk. Mint ahogy majdnem minden háború megnyerhetetlen, ha a békéről nem gondoskodnak. Részt tud-e venni a béke megteremtésében a szövetség? Tud-e stabilitást hozni ennek a sokat szenvedett országnak? Ám, ha nem dúlnak bennünk a karitatív indulatok, tegyük fel azt a kérdést is: lesz-e újabb merényletek, háborúk gyújtólencséje Afganisztán? Vajon megengedhető, hogy a kábítószer nagyhatalommá váló ország befolyásolja az életünket?
A kérdésekre válaszolni kell. A problémát meg kell oldani.
- ajánlatunk
- „Magyarországon sajtószabadság van”
- Rengeteg madár pusztul el
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- A fejlesztési minisztérium ésszerű kompromisszumra törekszik
- Európa legszigorúbb drog- és büntetőjogi szabályozása jöhet
- Autósok tömege veszítheti el a bónuszát
- Misztrál-ősbemutató a Balassi-kard átadásán
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Bankárok a Nyugat diktátorai
- Liptai Claudiát elrabolták
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.















