Az országgyűlési választások óta fordulatos kalandokban gyönyörködhettünk. Legutóbb a Schmitt Pál köztársasági elnökké választása körüli cirkuszokban. Engem viszont se meg nem rázott, se örömmel nem töltött el, hogy új államelnökünk lett, mert soha semmilyen fontosságot nem tulajdonítottam a posztnak. Most azonban felül kell bírálnom magamat. Ugyanis beüthet néhány gikszer, ha közjogi méltóságok szalmakalap nélkül mennek a napra. Így kaphatott komoly napszúrást szeretve tisztelt Schmitt Pál államelnökünk.

Ebben a sajnálatos állapotában Schmitt Pál azt javasolta Jacques Rogge-nak, a NOB elnökének, és a szingapúri ifjúsági olimpiai játékok szervezőbizottságának, hogy a versenyek eredményhirdetésekor a sportolók ne vihessenek magukkal személyes tárgyakat, feliratot, kabalafigurát és zászlót. A magyar köztársaság elnöke, és mellékesen a NOB magyar tagja ezzel a javaslattal kívánta megóvni az ifjúsági olimpiai játékok eredményhirdetésének a rendjét, különös tekintettel az esetleges túlzó nacionalista megnyilvánulásoktól.

A NOB elnöke valószínűleg nem orvos, de még csak nem is természetgyógyász, különben konstatálta volna, hogy a magyar NOB-tag félrebeszél. A természettudományos felkészületlenség következményeként az elnök komolyan vette magyar tagtársa véleményét, és tárt karokkal szívére ölelte a lázálmos schmitti ötletet.

A NOB elnökének ugyan néhány dolog gyanús volt, de a szuggesztíven fellépő magyar köztársasági elnök indokait egyszerűen kénytelen volt a magáévá tenni. Aki valószínűleg úgy gondolja, az olimpia nem is a nemzetek vetélkedése, csak jópofizni, barátkozni, meg koktélozni járunk ilyen helyekre, s hogy a nacionalizmus szörnyű fertelmes dolog, ezért Nyugat-Európa országai még a látszatát is kerülik. Éppen csak annyi, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel erősítik országaikban a nemzettudatot, a nemzetgazdaságot, meg a nemzeti sportot. Igazából azonban Schmitt legvégső érve lehetett a döntő, miszerint a műanyag kabalapóknak halálos harapása van. A kabalatárgyak veszélyességéről meg már a NOB elnöke is hallott, mert egyszer neki is volt egy szagosradírja, amivel alaposan leégette magát.

A fenséges hőgutának más következményei is lettek. Schmitt nem tartaná szerencsésnek, ha a fiatal olimpikonok fényes eredményeikért pénzdíjat kapnának. Feltehetően azért, mert azzal elromlana az ő erkölcsiségük, amelynél fogva testi-lelki épségüket kockáztatják, és magyarként, magyar körülmények között, Magyarországon izzadnak évekig, pusztán a mi szórakoztatásunkra, arra vágyva, hogy egyszer vizesre csókolgassuk őket a tévénk képernyőjén. A gondolat remek, az ingyen munkát mindjárt ki kellene terjeszteni közjogi méltóságokra is, nehogy még megromoljanak nekünk. A fiatal nacionalista olimpikonoktól persze kitelik, hogy még Schmitt remek rendelkezése után is föl akarják cígölni azt a magyar zászlót a dobogóra. Hát egye fene, szerintem hagyjuk meg nekik ezt az örömöt, hiszen hamar vének lesznek, és már nekik sem fog állni, csak lengedezni az a zászló.

Elnökünknek pedig mielőbbi gyógyulást kívánva, kéretik a kincstártól kiutalni neki az elkövetkezendő, várhatóan forró nyarakra öt szalmakalapot, meg a biztonság kedvéért néhány jégeralsót, vagy bundabugyit is.